Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2013.05.15.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=55345&page=32&searchType=title&searchStr=
Stephe


[article] World Star Rain Performs at Arirang Unfinished War World Peace Festival in Washington, D.C.


Hellokpop 5/14/2013 — written by TerriKR, Hellokpop chief editor
World Star Rain Performs at Arirang Unfinished War World Peace Festival in Washington, D.C.

 

 

 

On Wednesday, May 8, to the delight of his United States fans, world star Rain made a brief appearance at the Arirang Unfinished War World Peace Festival, in Washington D.C.

Jung Ji-Hoon (Rain) who is currently finishing up the last months of his mandatory military service in the Republic of Korea Army, traveled to the U.S. as part of a special envoy attached to South Korean PresidentPark Geun-Hye‘s first official visit. The event, organized by The Korean Informational Society and sponsored by Korea’s Department of Defense, was held in conjunction with the presidential meeting and served as an expression of South Korea’s appreciation to the 300,000+ international soldiers who aided South Korean forces during The Korean War. The event took place at the Warner Theater and included a variety of speakers, musical performers and a fashion show of Korean traditional dress (Hanbok).

Rain’s performance served as the finale of the event. Also making an appearance as the event’s Master of Ceremonies was Sang-chu, from the Korean Hip-Hop group Mighty Mouth. Sang-chu is also currently completing his own military service in the ROK Army. Both soldiers are serving as Public Relations Agents for the ROK Army’s Defense Media Agency. Others performers included guitarist Bae Jang Heumand violinist Ban Sun Kyung.

Rain, who is also serving as Honorary Military Ambassador, is scheduled to be released from the army in July.


Sources: News – terri@hellokpop.com; Pics – @scorpiola & @lee24_ans on Twitter, 기독일보/ChristianDaily.com

 












 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése