Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.03.19.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21166&page=126&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain & Baekga in Paris
From : DC





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21167&page=125&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-03-19 Fancam - Rain's coming to Hard Rock Hotel_Pattaya Music Festival 2011

credit : pary825



http://www.youtube.com/watch?v=tOfY3T14OMw






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21168&page=125&searchType=title&searchStr=
ratoka

(update)11-03-19 Rain arrived to Hard Rock Hotel  


11-03-19 Rain arrived to Hard Rock Hotel
credit : oldowl // peony @raincloudhk +twitter




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47538&page=438&searchType=title&searchStr=
jinijung

110319 Rain arrived in Pattaya + VDO

110319 Rain's coming to Hard Rock Hotel @ Pattaya Music Festival 2011_by Tui Temjai

from YT : pary825

http://www.youtube.c...h?v=tOfY3T14OMw


credit : pary_r // PORAIN
from : onlyrain_pantip


credit : oldowl @ onlyrain





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51101&page=287&searchType=title&searchStr=
scorpiola

[Fancam]110319 Rain arrives @ Hard Rock Hotel Pattaya

credit : Tui Temjai  // pary825 @ youtube
http://www.youtube.com/watch?v=tOfY3T14OMw





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51100&page=287&searchType=title&searchStr=
Emile

아주 특별한 남성구름-Carter_MBC Star Audition  


Carter-a very special boy cloud from Taiwan!!^^
이 친구가 대만에 있는 아주 특별한 남성구름-Carter입니다.

2년전 부터 Mnet 처럼 비슷한 대만의 TV 프로그램에서 비님의 노래를 부르고 춤도 추기에 시각했어요…
너무 열심히 퍼포먼스 해서 상도 받았어요!

이건 뿐만 아니라, 작년 12월에 대만대표로MBC Star Audition 참석하기 위해서 한국까지 갔어요!!!

동연상 몃게 있는데 좀 재미있게 보세요^^


MBC 위대한탄생(MBC Star Audition)

http://www.youtube.com/watch?v=gnmw3AnBq5Y

Audition Round 1: Love song

http://www.youtube.com/watch?v=x-6zj3P5rf0

대만의 TV 프로그램에서-나쁜남자

http://www.youtube.com/watch?v=LramlT4saLg


동대문에서...Rainism

http://www.youtube.com/watch?v=h0ybeg0oPGE












































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése