Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.06.11.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47942&page=411&searchType=title&searchStr=
scorpiola

[+7pics][HQ web pics]Lotte DFS THE LOTTE (June 2011, Issue#31)

Credit: lottedfs // cap by scorpiola




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47943&page=411&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Lotte DFS new event

source : lottedfs






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47944&page=411&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain in in Singapore





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51566&page=256&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-06-11 Rainy Day season 3_Rain Story 11_ Adieu 2010 with Rain

credit : Happyyyrain torrent // ratoka @ YT

http://www.youtube.com/watch?v=aBkjSXotydQ 







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51565&page=256&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-05-18 Fancam - Rain arrived Dresden airport

credit : rainaya06251012

http://www.youtube.com/watch?v=DUHx05FpeFk





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51564&page=256&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-05-19 Fancam - Rain on street after Dresden Music Festival



credit : rainaya06251012
http://www.youtube.com/watch?v=qwWbdVuXBkc






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51563&page=256&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-05-21 Fancam - Rain @ airport in Germany

credit : rainaya06251012

http://www.youtube.com/watch?v=X6RFX4L33sE















































































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése