Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.05.23.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=22296&page=50&searchType=title&searchStr=
siroko3

5月20日のラジオ

友人が少し日本語に訳してくれています^^
良かったら見て下さい。

http://ameblo.jp/mugunghwa/entry-11256581272.html







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49735&page=292&searchType=title&searchStr=
ratoka

Military Culture Magazine HIM

[Korea Magazine]Military Culture Magazine HIM

source : http://himnanum.tistory.com/244

http://himnanum.tistory.com/241







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49736&page=292&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-05-23 Rain Coupang Event

source : coupang // cap by ratoka







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49737&page=292&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-05-23 Rain @ Consolatory Train

source : https://twitter.com/mongshari/status/205284159839666177/photo/1/large + DC



나시...ㅇ-<-< 흰색+그레이색 레이어드 






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52400&page=200&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Military Culture Magazine HIM]Consolatory Train - Rain Hip Song 2012.5.8

 source http://himnanum.tistory.com/244 // cap by ratoka

http://www.dailymotion.com/video/xrq4cr_military-culture-magazine-him-consolatory-train-rain-hip-song-2012-5-8_shortfilms







































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése