Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.12.07.







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49148&page=331&searchType=title&searchStr=
wawalalal

06.Dece12.11[Fanart] Only you i can see !!! no one in my eyes ......>>>> BI

BI Rain @ graduation ceremony boot camp // by wawalalal 




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49149&page=331&searchType=title&searchStr=
wawalalal

07.Dece12.11[Calendar]BI Rain Dece12 calendar // by wawalalal





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49150&page=331&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-12-07 Rain mentholatum (NEW)

credit as tagged
#曼秀雷敦男士专业护肤#精华就是力量!活肤紧致精华素,双倍透明质酸,为皮肤提供显著保湿效果;特含虾青素抗氧化星级成分,有助于延缓细纹的产生;男士护肤的功能型护肤秘密武器,让岁月流过不留痕!





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49151&page=331&searchType=title&searchStr=
scorpiola

Mentholatum PO Power Up Essence pic


Credit: Mentholatum @ weibo曼秀雷敦男士專業護膚#怎麼看都有型的鄭助教,倒著看也很可愛有木有? Po活膚緊緻精華素——Rain的逆轉時光法寶! http://t.cn/Sqo6HP






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52125&page=218&searchType=title&searchStr=
wawalalal

07.Dece12.11[pic+video]BI Rain new Mentholatum “professional skin care”

video :

http://www.youtube.com/watch?v=KFxK2ef1ohI




source : as tagged //weibo



























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése