Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.11.21.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21904&page=76&searchType=title&searchStr=
ratoka

[20-Nov-11][TV Report]What will Rain do for 3 weeks before becoming a teaching assistant after his release from the boot camp?

kép

Every move by singer Rain by 8 December before acting as a formal teaching assistant after his release from the boot camp on the 18th, is drawing people's attention.
Rain received a basic military training for 5 weeks at the boot camp belonging to the 5th Division located in Sinseo-myun, Yeoncheon-gun, Kyunggido region after his enlistment on the 11th of last month.
Afterward, he's going to move to the 2nd recruit training center affiliated to the 5th Division and then receive the executive military education of his specialty for 3 weeks beginning November 21st.
During this period, Rain'll take an executive military education related to the infantry branch, not related to teaching assistant affairs.

Rain should take the rifle course, bayonet exercise course, marching at night course (40km), etc. which are infantrymen's specialty because he has already received the infantry subject during this process.
He'll be trained in doing the task as a teaching assistant after he gets assigned a unit where he'll serve in the army as a formal soldier.
Rain received passing marks in training test, army barracks test, etc. after he was enlisted at the boot camp.
And, not only did his training serve as a good example for other soldiers, but he also had credibility with them by doing his part as their representative with great success. Hence, he received the Respect Award from the divisional commander, which attracted the attention.

Meanwhile, Rain'll act as a formal teaching assistant beginning December 9th, and he'll be separated from the army on July 10, 2013.



Credit to TV Report http://news.nate.com/view/20111118n07555
English translation by rain bird





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49062&page=337&searchType=title&searchStr=
wawalalal

20.Nove11.11[pic]teddy bear in bears shop

예전에 베어파크 갔었는데요 ㅋ
작년인가 벌써 ㅠ ㅋㅋ

상점에 들어갔는데 ㅋㅋ
커다란 비 곰인형이 ㅋㅋㅋ갖고 싶었지만 45만원이라서 ㅎㄷㄷ

그래서 조그마한 ㅋㅋ온니유 옷을 입은 비곰인형과
프레쉬우먼 옷을 입은 비곰인형을 갖고싶었는데 ㅠ
엄마가 비싸다고 안사줌 ㅠㅠ 하나에 2만원이였던거 같은데 ㅠ ㅋㅋ
비싸긴하지만 ㅠ ㅋㅋ갖고싶은
ㅋㅋㅋ

다음에 또 베어파크 가게 된다면 그때는 ㅋㅋ동생이랑 하나씩 구입하기로 약속하며
가게에서 나왔었던 ㅠ ㅋㅋ
비곰인형 ㅋㅋ작은걸로ㅋ
하나씩~ 내꺼 ~동생꺼~ ㅎㅎ

credit : DC





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49063&page=336&searchType=title&searchStr=
wawalalal

20.Nove11.11BI Rain @ Seoul South Korea's tourism magazine

source : @小四爷微博达人 @ weibo 





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49064&page=336&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-21 Rain Coupang Picture 

credit Coupang fb

 

http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49065&page=336&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-20 Rain @ Japan Newspaper

credit : Rain  Love 2






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49066&page=336&searchType=title&searchStr=
ratoka

[More]Rain @ Seoul Magazine (South Korea's tourism magazine )

credit :小四爷 @ weibo+baidu





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49067&page=336&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-21 Rain Coupang Picture_2

credit : coupang






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49068&page=336&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-21 Rain mentholatum billboard

credit as tagged


#曼秀雷敦概念店•广州大学城•开业倒数#一步一脚印,一城一风景,一店一概念,跟随脚印来寻找Rain,寻找小曼吧~广州大学城广大商业中心A区1014号





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49069&page=336&searchType=title&searchStr=
huda

Rain @ graduation ceremony

cr : as tagged






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49070&page=336&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-21 Rain coupang event


credit : coupang @ fb




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49071&page=336&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-22 Rain coupang picture

credit : coupang // Cap by ratoka




















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése