Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.11.13.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21890&page=77&searchType=title&searchStr=
huda

12중대 2소대 1번 정지훈 훈련병 수료식에 함께 보여주세요

12중대 2소대 1번 정지훈 훈련병 수료식에 함께 보여주세요


cr http://cafe.daum.net/YShwarang/DyF8/779

안녕하세요...
12중대 2소대 1번 정지훈 훈련병을 격하게 사랑하는
명품팬카페 비나무 입니다.^^

그동안 고된 훈련받으시느라 수고하신
열쇠부대 모든 훈병들이 함께 보실 수 있도록
11-21기 수료식날에 영상을 보여주시면 좋겠습니다.

자랑스런 대한의 아들, 정지훈님~
그리고 이제는 한가족같은 열쇠부대 장병여러분들~
전역하시는 그날까지 모두 건강하게 복무하시길 기원합니다!!






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48985&page=342&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain @ K★STAR LOVERS (Japan Magazine) Vol.3 2011

credit ; rainstorm







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48986&page=342&searchType=title&searchStr=
ratoka

Fanmade - Rain wallpaper

credit : Rain Fanart blogspot






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48987&page=342&searchType=title&searchStr=
scorpiola

Coupang new banner on website

Source: coupang.com






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48988&page=341&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-13 Rain @ Hanryu Top Japan Magazine ( Vol.13 / Jan 2012)

source : http://www.hanryutop.com/ // cap by ratoka






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48989&page=341&searchType=title&searchStr=
raimy

지훈씨! 건강하게 지내고 있습니까?

지훈씨! 건강하게 지내고 있습니까? 많이 잘 드시고 있습니까?
쉴틈 없이 성실하게 일하는 지훈씨와

군인들의 늠름한 모습을 보니

군인이라는 신분이 일반인보다는 힘겹고 생소해 보이지만 나라를 지키는 모습만은 따뜻하게 느껴집니다.

오늘도 멋진 「사나이」 길을 걷고 있을겁니다
멀리 일본에서 nao씨와 응원하고 있습니다

Nao씨가 마음을 담아 지훈씨를 그려주었습니다
화이팅! 산토끼!

사랑해요~♡

Raimy 올림





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48990&page=341&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-13 Rain Coupang CF picture






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52101&page=220&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-13 MBC - Section TV_Rain

credit : ratoka @ YT


http://www.youtube.com/watch?v=nDNSC8Qeh5o






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52100&page=220&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-10-27 Made in BS Japan_Talk about Rain

credit : Rainsnow // cap by ratoka

http://www.youtube.com/watch?v=KzY8Ehl4fys&feature=channel_video_title






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52099&page=220&searchType=title&searchStr=
scorpiola

111112 KBS_ YunyYeGaJunGye_Rain @ 팬클럽(Fan Club)+with Boom edit

Credit: Edited by scorpiola // scorpiolabi1 @ youtube

http://www.youtube.com/watch?v=SBw1Ncbrhiw






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52098&page=220&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-12 Fanmade - Vid for Rain's army training graduation

source : http://cafe.daum.net/YShwarang/DyF8/779

http://vimeo.com/31986215












































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése