Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.11.01.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48916&page=346&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain adidas picture

source : adidas // cap by ratoka




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48917&page=346&searchType=title&searchStr=
ratoka

(update) Rain Adidas wallpaper

Rain Adidas wallpaper


credit : adidas // Cap by ratoka








http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48918&page=346&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-11-01 Rain Adidas cap picture

11-11-01 Rain Adidas cap picture

source : adidas // cap by ratoka






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48919&page=346&searchType=title&searchStr=
scorpiola

JUNIOR magazine (Nov. 2011)

Credit: Scorpiola

poster



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48920&page=346&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Filming Adidas CF picture


Rain Filming Adidas CF picture

Credit DC





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48921&page=346&searchType=title&searchStr=
wawalalal

caps by wawalalal

credit : adidas






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52061&page=223&searchType=title&searchStr=
wawalalal

01.Nove11.11[video][adidas][HD]BI Rain more rule the winter

pic caps by wawalalal

watch the video down here :

http://www.youtube.com/watch?v=Z9m7UgIFcq4&feature=uploademail



credit : adidas  







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52060&page=223&searchType=title&searchStr=
ratoka

[CF (3:05 min)] 111101 Rain Adidas CF (Rule The Winter ,Bring The heat & own the street)



Credit : adidasisallin // Edit by ratoka


http://www.youtube.com/watch?v=z5-ax5vf1lA&feature=channel_video_title






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52059&page=223&searchType=title&searchStr=
ratoka

[CF 3]11-11-10 Adidas -Rule The winter

Credit : adidasisallin


http://www.youtube.com/watch?v=czNEBarXquI&feature=channel_video_title






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52058&page=223&searchType=title&searchStr=
ratoka

[CF 2]11-11-10 Adidas - bring the heat


Credit : adidasisallin


http://www.youtube.com/watch?v=cDYzCZDRpm8&feature=channel_video_title






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52057&page=223&searchType=title&searchStr=
ratoka

[CF]11-11-10 Adidas - own the street

11-11-10 Rain Adidas CF - rule the winter_own the street




Credit : adidasisallin


own the street


http://www.youtube.com/watch?v=gsvy1P1B4sk&feature=channel_video_title 







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52056&page=223&searchType=title&searchStr=
wawalalal

31.Oct10.11[video]BI Rain @ [adidas] rule the winter  


pic caps by wawalalal

watch video down here :

http://www.youtube.com/watch?v=czNEBarXquI&feature=uploademail









http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52055&page=223&searchType=title&searchStr=
wawalalal

31.Oct10.11[video]BI Rain @ [adidas] rule the winter -- bring the heat


pic caps by wawalalal

watch video down here :


http://www.youtube.com/watch?v=cDYzCZDRpm8&feature=uploademail 





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=52054&page=223&searchType=title&searchStr=
wawalalal

31.Oct10.11[video]BI Rain @ [adidas] rule the winter -- own the street  


pic caps by wawalalal

video down here :

http://www.youtube.com/watch?v=gsvy1P1B4sk&feature=uploademail



















































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése