Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.09.18.



RAIN
@29rain
22:10 (KST)

역시... 이정도는되야 월드쥐 ~~~ twitpic.com/6mtn2r ㅎㅎㅎ

20110918-0001






RAIN
@29rain
22:27 (KST)

Replying to @Melody323232
@Melody323232 ㅎㅎㅎ 맞아여 24 25 둘중 놀러와여 마지막 콘서트 ^^





RAIN
@29rain
22:43 (KST)


RT @Nanaaery: @ssinz RT " @mhjs5128: 아이를 잃어버렸어요.경기평택시안중읍성원아파트사거리에서없어졌다네요.이름:손은수 나이:4세곰돌이잠바를입었어요.급해요 yfrog.com/h2y1tutj "" @29rain


20110918-0002







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48536&page=372&searchType=title&searchStr=
ratoka

[pic]11-09-17 Rain the best show

credit : dc+twitetr






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48537&page=372&searchType=title&searchStr=
ratoka

[pic]11-09-17 Rain "The Best Show" in Gwangju Goods

credit : twitter




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48538&page=371&searchType=title&searchStr=
wawalalal

17.Sep09.11[twitter][ENgtrans]BI Rain twitter 17.09.2011"why i should be jealous !" 

source : BI Rain twitter @29rain

caps by
wawalalal




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48540&page=371&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Pic]11-09-13&15 Rain charity concert in Japan





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48541&page=371&searchType=title&searchStr=
ratoka

update [pic]11-09-17 Rain The Best Show in Gwangju





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48542&page=371&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Pic]Rain with Dancers Backstage @ The Best Show in Busan

credit as tagged

推特上看到的图,应该是the best show 釜山场的后台和女伴舞





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48543&page=371&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Concert picture




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48544&page=371&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Pic]11-09-18 Rain The Best show in Daejeon

credit : twitter





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48545&page=371&searchType=title&searchStr=
momorumi

Rain wearing JOHN GALLIANO T-shirt

We presented RAIN this T-shirt at CHARITY CONCERT of Nippon Budokan.

Did you wear the T-shirt of our present?

we are very glad if that is right!! (^ ^)

  RUMI & HIROMI




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48546&page=371&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Pic]11-09-18 Rain with Dancers backstage @ The Best show in Daejeon





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48547&page=371&searchType=title&searchStr=
wawalalal

18.Sep09.11[twitter]BI Rain with crew ^^ backstage

 역시... 이정도는되야 월드쥐 ~~~

source : BI Rain twitter @29rain : http://twitpic.com/6mtn2r






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48548&page=371&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-09-16 Rain @ Airport


credit : rrvv777625






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48549&page=371&searchType=title&searchStr=
wawalalal

18.Sep09.11[twitter]BI Rain RT baby girl pic ^^

RT : RT ": 아이를 잃어버렸어요.경기평택시안중읍성원아파트사거리에서없어졌다네

요.이름:손은수 나이:4세곰돌이잠바를입었어요.급해요 ""



source : @29rain twitter





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51787&page=241&searchType=title&searchStr=
wawalalal

18.Sep09.11[RainyDay][HQ]BI Rain 110917 Rainy day season3 #25

http://www.youtube.com/watch?v=r_TeKNTQX_k&feature=player_embedded



by momorumii







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51786&page=241&searchType=title&searchStr=
ratoka

[6 Fancam]110917 Rain The Best Show in Gwangju

credit :

http://www.youtube.com/watch?v=MJLuiNnPrRk



http://www.youtube.com/watch?v=aDzhujHv520

credit :

http://www.youtube.com/watch?v=vieSK5jLhog 

http://www.youtube.com/watch?v=NGqq_122MPk 

http://www.youtube.com/watch?v=06PwPVmKy0o 

http://www.youtube.com/watch?v=DnoraDX3w7w 






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51785&page=241&searchType=title&searchStr=
ratoka

[3 CF] 11-09-18 Rain mentholatum CF

Credit : ratoka @ YT

http://www.youtube.com/watch?v=m-8U4lskWas 

http://www.youtube.com/watch?v=GJjpDYK0ocs 

http://www.youtube.com/watch?v=NGC1IfbR38M 






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51784&page=241&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-09-17 Rainy Day _season 3_Rain story 25


credit : rainsnow // happyyyrain torrent // ratoka @ YT

http://www.youtube.com/watch?v=PpJ7_ITUTfU






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51783&page=241&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-09-17 Fancam - Rain The Best Show in Gwangju


credit : DC // RATOKA @ YT

http://www.youtube.com/watch?v=kotGxVL8B-Y


Fancam 2

http://www.youtube.com/watch?v=PaXwWDKFVgE



























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése