Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.09.06.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48420&page=379&searchType=title&searchStr=
ratoka


Rain with Dancers

Credit : Adelaide Napitupulu




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48421&page=379&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-09-06 Rain mentholatum  


11-09-06 Rain mentholatum


credit as tagged


#Rain代言曼秀雷敦#Rain在演唱会上艳光四射舞动全城,看那全场热血沸腾,就知道他对舞台的掌控能力非一般出色,散发着男人由内而外的魅力。曼秀雷敦男士活力修护润肤乳的保湿能力也是非一般的说,富含植物性角鲨烷,修护滋润,肌肤“NEVER DRY”,绝对是秋冬本色男的护肤之选哦!





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48422&page=379&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-09-06 Rain Collection Charity Auction

source : http://blog.naver.com/africaart_ko/140138606847 // cap by ratoka

 비, 정지훈 소장품 자선경매 / 무지개빛 꿈 & 맑은잔치





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48423&page=379&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Pic]11-09-06 Rain The Best Show Goods  

Credit : Rain love 2





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48424&page=379&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Pic]Rain The Best Show concert Goods  

[Pic]Rain The Best Show concert Goods
Credit : Rain Angel




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48425&page=379&searchType=title&searchStr=
vincet57

[pic]2011 RAIN TOUR [THE BEST SHOW]GOODS

credit : rainstorm blog





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48426&page=379&searchType=title&searchStr=
ratoka


[Pic]11-09-03 Rain Towel From The Best Show in Jeju


credit : rainstorm





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48427&page=379&searchType=title&searchStr=
vincet57

11-09-06 Mentholatum_DM

taiwan Magazine - FOR HIM Magazine /135 Sepemeber 2011 ( Back cover)

credit : as tagged  







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51753&page=243&searchType=title&searchStr=
wawalalal

06.Sep09.11[video][3 Fancam]BI RAIN

Jeju girl
http://www.youtube.com/watch?v=YgBll5wBcR8&feature=uploademail

探してます
http://www.youtube.com/watch?v=YgBll5wBcR8&feature=uploademail

Encore
http://www.youtube.com/watch?v=VrKx7HNRiXM&feature=uploademail




by



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51752&page=243&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Fancam]110903 Rain The Best Show Concert in Jeju

Credit : miyupy

http://www.youtube.com/watch?v=v84wK5532cY

http://www.youtube.com/watch?v=smAUN0Np2_w 

http://www.youtube.com/watch?v=1diPjHOdaVs 





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51751&page=243&searchType=title&searchStr=
ratoka

[YT] 110827 Rain @ Mnet Japan_The Fugitive Midokoro Guide
Credit: river


http://www.youtube.com/watch?v=TJTiIfvrhOw&feature=channel_video_title 

http://www.youtube.com/watch?v=SzfGtYwIxiA&feature=channel_video_title 

http://www.youtube.com/watch?v=DVvYAFiSeOM&feature=channel_video_title

http://www.youtube.com/watch?v=WuiprLXvfwc&feature=channel_video_title
 





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51750&page=243&searchType=title&searchStr=
ratoka

[YT] 110827 Rain @ Mnet Japan_MnJx Joseijishin

Credit: river

http://www.youtube.com/watch?v=UHVa8LvP3HM 

http://www.youtube.com/watch?v=1Qki6PvODHM 

http://www.youtube.com/watch?v=bUzsgN8x2tw 

http://www.youtube.com/watch?v=iiZ2onAswZc 









http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51749&page=243&searchType=title&searchStr=

scorpiola




[56min]110827 Mnet JP_The Fugitive: Plan B Midokoro Guide

110827 Mnet JP_逃亡者Plan B 見どころガイド

Credit: river @ 3asian





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51748&page=243&searchType=title&searchStr=
scorpiola

[53min]110827 Mnet JP _Mnet x Joseijishin_ Rain  


110827 Mnet JP_Mnet x K☆女性自身_Rain

Credit: river @ 3asian






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51747&page=243&searchType=title&searchStr=
wawalalal

05.Sep09.11[HQ][kbsworld]BI Rain interview @Blue Salt Movie premiere “[K-WAVE STATION]ep12_11.09  


BI Rain part :
http://www.youtube.com/watch?v=38NFcTAYUgg

[K-WAVE STATION] Full ep12_11.09.02
http://www.youtube.com/watch?v=y_zlSMJj5No&feature=player_embedded




Edit BI Rain part by : wawalalal

[K-WAVE STATION] Full ep12_11.09.02 : by
































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése