Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.09.03.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48398&page=381&searchType=title&searchStr=
wawalalal

02.Sep09.11[pic]BI Rain "RainyDay" #22 HD

caps by wawalalal 






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48399&page=381&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-09-03 Rain Today picture (비느 오늘)

비느 오늘
공항이라는데 완전 멋져 ㅜㅜ
제주 공연도 대박나세요 !!

[ From DC]




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48400&page=381&searchType=title&searchStr=
huda

11-09-03 The Best show Concert in Jeju

cr : DC





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48401&page=381&searchType=title&searchStr=
wawalalal

03.Sep09.11[Old][pic]BI Rain & Seven old days

credit as tagged

source : Asia yahoo






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48402&page=381&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Pic]11-09-03 Rain The Best show Concert in Jeju

credit : twitter





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51734&page=244&searchType=title&searchStr=
wawalalal

03.Sep09.11[RainyDay]BI Rain Rainy Day season3 No23 2011.09.03

see the link :

http://www.youtube.com/watch?v=bu7UclJ2vHo&feature=uploademail





by






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51733&page=244&searchType=title&searchStr=
ratoka

110903 Rainy Day season 3_Rain Story 23

Torrent File by happyyyrain // ratoka @ YT

http://www.youtube.com/watch?v=mjv4UYWIqjc



















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése