Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.08.24.



RAIN
@29rain
11:09 (KST)

회식회식... 이게 언제인지 ^^

20110824-0001
http://twitpic.com/6ag7tp











http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21701&page=90&searchType=title&searchStr=
ratoka

[24-Aug-11][Osen]Rain seen looking cute with the V sign at his office dinner.


kép

Singer Rain has released a picture which shows him expressing his cuteness, which attracts attention..


Rain put a picture on his Twitter on the morning of the 24th, posting a comment, "A get-together, get-together..
( I remember dining with them somewhere once, but ) I can't recall when I went there."

In the picture, Rain is expressing his cuteness, holding up the V sign between his friends.
Netizens responded to the post, "So cute!" "I think he's getting younger and younger." "It's inwardly funny." etc..


Meanwhile, Rain opened his digital single 'Busan Woman' to the public last 16th.


Credit to Osen http://news.nate.com/view/20110824n16614?mid=e0102
English translation by rain bird.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48327&page=386&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-24 Rain with Dancers

source : 29rain @ twitter // http://twitpic.com/6ag665





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48328&page=385&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-24 Rain @ twitter




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48329&page=385&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-24 Rain CJ One event

source :
http://yfrog.com/kjy6zkpj

[ONE TIME] 특종! 월드 스타 비 열애설! yfrog.com/kjy6zkpj 비가 사랑 에 빠진 그녀 는 누구؟ RT 를 통해 말씀해 주시면 1 분을 추첨해 비느님의 'SHOW THE BEST' 공연 티켓 (1 2 인 매) 를 드려요옹 ~ ~ 하 앍!




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48330&page=385&searchType=title&searchStr=
huda

Rain with Dancers in Japanese Restaurant

[Info]This picture from 2011.05.24 when Rain was in shanghai,he was taking japanese food in Japanese Restaurant









http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48331&page=385&searchType=title&searchStr=
wawalalal

24.Aug08.11[twitter][Engtrans]BI Rain @twitter with his dancers

회식회식… 이게 언제인지^^
A get-together, get-together..( I remember dining with them somewhere once), but  I can't recall when i went there ..^^
Engtrans : by rain bird
credit : as tagged
source : @29rain twitter Ji hoon jung August 24, 2011 :
http://twitpic.com/6ag665





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48332&page=385&searchType=title&searchStr=
vincet57

11-08-24 Mentholatum_商品目錄(taiwan)

credit : http://www.cloud-taiwan.net/index.php // sherrysss






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51708&page=246&searchType=title&searchStr=
ratoka

[2 Fancam] Rain leaving after Movie 'Blue Salt' VIP premiere in Seoul

11-08-23 Fancam - Rain leaving after Movie 'Blue Salt' VIP premiere in Seoul


credit maggie0625 @ youku



http://www.youtube.com/watch?v=MwdvWS45wVU

http://www.youtube.com/watch?v=weuJhpMt_Pw






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51707&page=246&searchType=title&searchStr=
ratoka

[3 Fancam ]- Rain attend Movie 'Blue Salt' VIP premiere in Seoul

11-08-23 Fancam - Rain attend Movie 'Blue Salt' VIP premiere in Seoul

credit maggie0625 @ youku


http://www.youtube.com/watch?v=9fsDoiv235s


http://www.youtube.com/watch?v=hxHFWqksGOA 

http://www.youtube.com/watch?v=GegVLBgvoNQ 













































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése