Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.08.12.



RAIN
@29rain
11:03 (KST)

ㅎㅎ 이제 비행기타러가여 부산으로 ...


RAIN
@29rain
13:51 (KST)

Replying to @jung_g_o
@MBLAQGO 그래 너희두 준비잘하구있어...라^^



RAIN
@29rain
02:15 2021.08.13. (KST)

Replying to @Melody323232
@Melody323232 ㅋㅋㅋ 누나가 꼭 들어야겠다 그럼... ^^ 서울할때 놀러와여









http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21678&page=91&searchType=title&searchStr=
raimy

@29rain☆twitter仲間達の楽しいツイート、日本語訳

kép

文中参照*디지털싱글(デジタルシングル)=디싱
29rain Ji hoon jung
저번에 말씀드렸던 이벤트입니다 " 부산여자 " ㅎㅎ 재밌는 노래입니다 이번주 부산 첫공연때 공개합니다 활동은안하구여 그냥 콘서트를 더 재밌게하는 이벤트이므로
この前言ったイベントです。 " プサンの女"フフ面白い歌です。今週プサンの初公演のとき公開します。活動はしないし、ただコンサートをもっと面白くするイベントだけだから

서운해하지마시고 그래도 담주 화욜날 곡이 공개되니까여 많이 즐겨주세용용용용용 헤헤헤헤
残念だと思わないでください でも来週火曜日曲が公開されるからいっぱい楽しんでください 


jtunecamp0625 jtunecamp
[RAIN 디지털싱글 '부산여자' 디싱 발매 안내] 2011년 8월 16일(화) 00시 RAIN 디지털싱글 [부산여자] 음원공개!! 8월 13일(토) 부산콘서트에서 선공개 됩니다. 팬 여러분들의 많은 사랑 부탁드립니다^^
RAIN デジタルシングル '釜山女' ディッシング発売案内] 2011年 8月 16日(火) 00時 RAIN デジタルシングル [釜山女] 音源公開!! 8月 13日(土) 釜山コンサートで先行公開されます. ファンみなさんの多くの愛 お願い致します^^






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21679&page=91&searchType=title&searchStr=
ratoka

[12-Aug-11][Star News]A photo that presents Rain and 'Park Seul Gi' together in a friendly way at Haeundae beach in Busan city.

kép

'Park Seul Gi', a broadcaster, expressed herself delighted when she met world star Rain (his real name, 'Jung Ji Hoon') 
 
'Park Seul Gi' released a self photo that presents Rain and her together to the public via her Metoday blog at around 3:44 pm on August 12th, writing a post, "Rising Star (a section featured in a TV program) with Bi oppa (Rain)!" and "We're trying to answer any questions about himself at Haeundae beach here (in Busan city). Aren't you envious of me?" 
 
In the picture, Rain is seen giving his charismatic charm to the fullest with black sunglasses, while 'Park Seul Gi' who is excited to meet him is holding up the V sign with a big grin on her face beside him. 
 
Netizens responded to the post, "I know she'd enjoy the meeting." "I can't wait to go now." "Wow! I envy her!"
 "I think 'Ji Hoon' oppa (Rain) is so uptight." “There’s so much I want to know about him." 
 
Meanwhile, Rain'll release his own digital single 'Busan Girl' at midnight on August 16th.
 
 
 
Credit to Star News http://news.nate.com/view/20110812n16548
English transaltion by rain bird.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48235&page=392&searchType=title&searchStr=
raimy

입대전에 앨범을 내실 예정이 있으십니까?

지훈씨, 당신이 만든 곡 부산여자 기대하고 있습니다.

일본에서는 ○○의 여자라는 곡은 트로트같은 노래가 많은데

혹시 지훈씨도 이번 기회에 트로트에 도전하는걸까 라고
생각하였습니다.(^^ゞ

입대전에 앨범을 내실 예정이 있으십니까?

당신의 멋진 목소리를 듣고싶어요.

댄스도 보고싶지만, 가장 좋아하는것은 당신의 웃는 얼굴입니다.

쉴틈도 없으실것이라고 생각되니만 영양을 잘 섭취하셔서 건강하게
계셔주세요.

지훈씨, 부탁입니다.

입대하기 전에 한번 일본에 와 주세요.

저와 nao싸는, 항상 지훈씨가 있는 곳에 가고싶다고 생각하고 있습니다만,

가족을 두고, 일을 쉬고 일본을 떠나서 외국으로 갈 수 없기 때문에

지훈씨가 일본에 와 주시는것을 마음으로 기원하면서 기다리고 있습니다.

일본에는 좋은 온천도 많이 있으니까요. 하코네온천이라 츠루마키온천도
추천합니다.

몸 건강에 주의해 주세요.
☆nao씨가 마음 담아 비를  그려 주었습니다☆
nao씨와 Raimy는 언제까지나 언제까지나 일본에서 지훈씨를 응원하고 있겠습니다.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48236&page=392&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-12 Rain @ twitter





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48237&page=392&searchType=title&searchStr=
Stephe

Hmm! What could E! News Asia have up their sleeve? :)






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48238&page=391&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-12 Rain with Section TV Announcer _ Rising star interview


source : http://news.nate.com/view/20110812n16548


 


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48239&page=391&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-12 Rain rehearsals for the Best show in Busan





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48240&page=391&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-12 Rain in Busan

source : http://yfrog.com/kf1jwsdj
http://yfrog.com/z/gzt87ccj http://twitpic.com/64tucf http://twitpic.com/64whdt



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48241&page=391&searchType=title&searchStr=
wawalalal

12.Aug08.11[Calendar]BI Rain August08 Calendar 2011  





event : 12.Aug08.2011BI Rain in Haeundae beach in Busan

source : http://twitpic.com/64w5ze#

http://twitter.com/#!/wawalalal/status/102022159290990592/photo/1

by wawalalal







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51666&page=249&searchType=title&searchStr=
ratoka

[4 Fancam]11-08-12 Rain interview in Haeundae beach in Busan

11-08-12 Fancam - Rain interview in Haeundae beach in Busan _ section TV Rising Star

credit : DC // RATOKA @ YT


http://www.youtube.com/watch?v=1Oxk0KqYmsg


[url]http://www.youtube.com/watch?v=AVeRQlSKk5w[/url]

http://www.youtube.com/watch?v=LrF4qldfjwg

http://www.youtube.com/watch?v=axkv5YPujKQ








































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése