Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.08.09.



RAIN
@29rain
14:05 (KST)

이제 콘서트가 몇일앞으로 다가왔어여 ㅋㅋ 열심히 연습중입니다 토욜날 부산부터 ㅎㅎㅎ 첫 콘서트...데뷔한지 10년이지만 전국투어는 처음이라 설레입니다


RAIN
@29rain
14:07 (KST)

ㅎㅎㅎ 아!! 그리고 해외투어만 하다보니 한국팬 여러분들만을 위한 스페셜한 이벤트를 준비중입니다 기대하시라~~~ http://twitpic.com/63a19f

20110809-0001




RAIN
@29rain
14:56 (KST)

Replying to @NamooActors
@NamooActors ㅋㅋ 꼭 오세여^^



RAIN
@29rain
14:57

@StylistMJ ㅋㅋ 놀러와






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21664&page=92&searchType=title&searchStr=


※追加有@29rain☆twitter仲間達の楽しいツイート、日本語訳

kép
@29rain☆twitter仲間達の楽しいツイート、日本語訳

이제 콘서트가 몇일앞으로 다가왔어여 ㅋㅋ 열심히 연습중입니다 토욜날 부산부터 ㅎㅎㅎ 첫 콘서트...
もうコンサートが数日前に近づきましたね ㅋㅋ 頑張って練習中です。土曜日に釜山から ㅎㅎㅎ 初めてのコンサート...
데뷔한지 10년이지만 전국투어는 처음이라 설레입니다
デビューして10年だけど全国ツーアは初めてでドキドキします。

29rain Ji hoon jung
ㅎㅎㅎ 아!! 그리고 해외투어만 하다보니 한국팬 여러분들만을 위한 스페셜한 이벤트를 준비중입니다 기대하시라~~~
http://twitpic.com/63a19f
あ。そして海外ツアーだけしていたので韓国のファンの皆さんだけのためのスペシャルなイベントを準備中です、期待してください
29rain Ji hoon jung
@ @NamooActors ㅋㅋ 꼭 오세여^^
是非来てください


 29rain Ji hoon jung
@ @StylistMJ ㅋㅋ 놀러와
遊びに来て


 StylistMJ MJ
@ @29rain 지훈형님 완전 멋있어요 ㅎㅎ 파이팅하세요~ 응원가겠습니다^^
ジフン兄さん本当にかっこいいです フフファイティングしてください 応援に行きます


listMJ MJ
@ @29rain 넵!! 공연장에서 뵙겠습니다^^
はい、公演会場で会いましょう



 NamooActors KIM JONG DO
@29rain 나두 보고싶다 가야지 ㅋㅋ 화이팅!!
私も会いたい、行きます クク ファイティン


지훈씨에게
 

작년은 촬영과 콘써트로 일본에 있으셨던 시간이 기셨네요. 정말 그 기간동안 행복했습니다. 이번 콘써트로 한국팬들도 행복하게 해주세요. 사랑합니다. 한번 더 일본에도 와 주세요.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21665&page=92&searchType=title&searchStr=
ratoka

[09-Aug-11][allkpop]Rain is hard at work for his first nationwide tour  

kép


On August 9th, singer Rain updated fans on the progress of his preparations for his nationwide tour by sharing a passionate photo from rehearsal.

He wrote, “There are only a few days left until the concert.  I’m currently in the midst of working hard on my rehearsal. First concert in Busan this Saturday.  It’s been 10 years since my debut, but this is my first nationwide tour, so I’m excited.”

He added, “Since I’ve always been on international tours, I’ve prepared something extra special for my Korean fans this time. Look forward to it!”

Fans commented back, “Looking forward to your concert”, and “A special event for us! Just the thought of it makes me happy.”
Rain will be kicking off his tour in Busan on August 13th.

Source + Photos: OSEN via Naver //allkpop







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48217&page=393&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Flight Close to the Sun teddy bears

credit : rainstorm




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48218&page=393&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain with Dancers @ Marina Bay Sands in Singapore

credit : DC





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48219&page=393&searchType=title&searchStr=
ratoka

General (Rain's dog) new picture

credit  : DC




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48220&page=393&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-09 Rain @ twitter





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48221&page=393&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-08-09 Rain rehearsal for THE BEST SHOW

11-08-09 Rain picture @ twitter
source : 29rain @ twitter // http://twitpic.com/63a19f







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48222&page=393&searchType=title&searchStr=
ratoka

[pic] The Best Show in Seoul poster

credit : raincloudhk





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51663&page=249&searchType=title&searchStr=
ratoka


11-08-09 Mnet Wide Ent News_Girl's Day Mention Rain


credit : DC // RATOKA @ YT

http://www.youtube.com/watch?v=Q53suNoU6cc






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51662&page=249&searchType=title&searchStr=
huda

http://www.youtube.com/watch?v=uk9lAO7BFB8 



















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése