Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.07.13.





RAIN

남용신 ~~ 생축!!! ^^
 
 

@RunJungjin (Lee Jung-jin actor)
14:51 (KST)

Replying to @29rain
@29rain 너두 새로운취미 생긴거 축하한다 ㅋㅋ 조만간 기대 하겠으~~>>ㅋㅋ



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦
 
 
RAIN
http://j.mp/otskPN 사실을 바탕으로 한다면 그누가 뭐라하겠는가 자기의 이익을 위하여 거짓을 말하는자 응징하는것 뿐이다..
 

Link:
Nate News

가수 비 '허위보도' 기자 2인에 손해 배상 판결
스타뉴스 원문    기사전송 2011-07-13 17:37

가수 비 '허위보도' 손해배상청구소송... 기자 2인에 5천만원 배상판결
[머니투데이 스타뉴스 김건우 기자]



20110713-0001
ⓒ이기범 기자 leekb@

가수(비 본명 정지훈)가 회삿돈을 횡령했다는 허위보도를 했다며 언론사와 보도기자를 상대로 한 소송에서 승리했다.

서울중앙지법은 13일 가수 비가 "근거 없는 허위사실을 마치 사실인 것처럼 보도해 재산ㆍ정신적 피해를 봤다"며 S신문사와 기자 김모 씨(35), N통신사와 유모씨(39)를 상대로 손해배상을 청구한 소송에서 각각 3000만원, 2000만원을 지급하라는 판결을 내렸다.

비는 지난해 10월 의류업체의 회삿돈을 횡령했다는 의혹을 기사화한 두 기자에 대해 형사소송을, 두 기자와 해당 언론사에 대해 민사 손해배상소송을 제기했다. 김씨와 유씨는 비와 제이튠엔터테인먼트(현 JYP Ent) 전 대표 조모씨 등이 46억원을 횡령한 구체적 정황을 포착했다며 수차례 기사를 작성했지만 허위사실이 담긴 것으로 드러났다.

검찰은 지난해 12월 비의 횡령 혐의에 대해 무혐의 처분을 내렸다. 지난 5월31일에는 가수 비가 제기한 형사소송에 대해 김씨와 유씨가 정보통신망이용촉진 및 정보보호 등에 관한 법률을 위반했다며 불구속기소했다.

소송을 맡은 김태휘 변호사는 "해당 기자가 제보자의 인터뷰 형식으로 기사를 썼지만 인터뷰 내용은 허위사실이었다"며 "제보자의 일방적인 허위사실을 마치 사실이 확인된 것처럼 보도했다"고 밝혔다.

비 소속사 측은 김씨가 2~3년 동안 꾸준하게 비를 비방하는 기사를 써왔다고 밝혔다. 비 측은 이번 횡령보도가 일회성 명예훼손이 아니었다는 점을 입증하기 위해 관련 자료도 함께 법원에 제출했다.

비 소속사 관계자는 "허위 기사로 인해 이미지 뿐 아니라 각종 광고의 재계약 및 새로운 광고 유치에 큰 타격을 입은 것을 법원이 받아들인 것 같다"며 "이번 판결로 그동안 각종 루머 및 허위 사실이 무분별하게 보도됐던 데 대한 오해를 조금이라도 덜 수 있게 될 것"이라고 밝혔다.



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21630&page=95&searchType=title&searchStr=
(비만관리)

비 승소, 횡령혐의 허위보도 기자 상대 승소 “3천만원 지급하라”
http://blog.naver.com/PostView.nhn?blogId=favourite45&logNo=70113426778
비 승소, 횡령혐의 허위보도 기자 상대 승소 “3천만원 지급하라”
http://star.mt.co.kr/view/stview.php?no=2011071317045200458&type=1&outlink=1




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21631&page=95&searchType=title&searchStr=
scorpiola

[13-Jul-11][Star News]The court orders two reporters to pay totalling 50 million won in damages

The court orders two reporters to pay totalling 50 million won in damages, who manufactured maliciously false news on Rain.

kép

Last October, Rain filed a compensation suit against two reports who manufactured maliciously false news on him.

For this reason, a libel action was being brought against the reports.



The two reporters reported that Rain defrauded the corporation of over 4.6 billion won, and the report has turned out to be false.



The case was decided in favor of the plaintiff (Rain) on the 13th, and the Seoul Central District Court ordered 'Kim' and 'Yu' to pay 30 million won and 20 million won in damages, respectively, after it judged they had libeled Rain.





Credit to Star News http://news.nate.com/view/20110713n24740

Brief translation by rain bird.








http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48090&page=401&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-07-13 Rain @ twitter






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48091&page=401&searchType=title&searchStr=
ratoka

(update)11-07-13 Rain with dancers

source : http://twitpic.com/5p304q //29rain@twitter

팬여러분들의 의견 늘 감사 합니다...^^ 그리고 생일 선물 다시한번 감사 합니다 여러분 들의 쾌남 ㅎ ㅎ ㅎ

[Eng Trans by cloud_ph]

@29rain's Twitpic http://twitpic.com/5p304q/ "Thank you for your suggestions... ^^ And thank you again for the birthday gifts, all of you are cool hahaha"


The word on the dancer's shirts mean 'fine/cool guy' while Rain's shirt says 'finest/'coolest guy





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48092&page=401&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-07-12 Rain with MBLAQ

SOURCE : MBLAQGO // http://twitpic.com/5p3ii2


@MBLAQGO 형! 오늘 도 감사 합니다! http://twitpic.com/5p3ii2

Hyung!!Thank you so much today, also!!!SOURCE: G.O's Twitter
TRANSLATION: qwert@AbsoluteMBLAQ







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48093&page=401&searchType=title&searchStr=
lemonT

^^

1

몇 일 전에 huda님이 올려주신 사진 넘 맘에 들어서 해봤습니다 ^^
화려한 모습도 멋지시지만 이런 평상복 차림도 멋지시네요.

근데 퍼온 사진으로 이런거 해도 되나요? 안되면 곰방 내릴께요 알려주세요 ^^;;
아래는 huda님이 올려주셨던 원래 사진... 원래 거기에 댓글로 올릴려고 했는데 자꾸 에러 나서 여기에 올립니당.

2






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48094&page=401&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Haechandle (chili sauce) Ad new picture

credit : naver // cap by ratoka






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48095&page=401&searchType=title&searchStr=
ratoka

(update)11-07-13 Rain @ twitter






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48096&page=401&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Solid Homme Wooyoungmi Jacket

Credit : rain Angel




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48097&page=401&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-07-13 Rain Lotte Goods

Credit : Rain Angel





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48098&page=401&searchType=title&searchStr=
shelley

Rain signature @ Fan club (1998 & 1999)

Credit : blog.naver.com






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51621&page=252&searchType=title&searchStr=
huda

2011 2011 RAIN TOUR [THE BEST SHOW CONCERT] Information About Daegu concert


[Information] 2011 RAIN TOUR [THE BEST SHOW] Information, Daegu concert ticket sales! (Performance Time: 8.27 (Sat), 19:00, Venue: Daegu EXCO) 


Cr : duggu1982


http://www.youtube.com/watch?v=58WtBQWcAtI







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=51620&page=252&searchType=title&searchStr=
ratoka

11-07-13 KBS - News_가수 비, 허위보도 언론사에 승소

credit : DC // Ratoka @ YT


[url]http://www.youtube.com/watch?v=cDyr9cBoevw[/url]


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése