Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.12.24.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=53840&page=38&searchType=title&searchStr=
huda

[Concert Information]12-12-27 Rain - 2012나라사랑 3군합동 송년음악회

2012나라사랑 3군합동 송년음악회(창원 성산아트홀 대공연장)


News

http://news.mk.co.kr/v3/view.php?sc=50500001&cm=%C3%D6%BD%C5%B1%E2%BB%E7&year=2012&no=840125&relatedcode=&sID=505


http://news1.kr/articles/942180


 


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=53842&page=38&searchType=title&searchStr=
ratoka


[Eng Trans]12-12-24 demaclub tweet about Rain


12-12-24 demaclub tweet about Rain

" data-tweet-id="283064769072754689" data-feedback-key="stream_status_283064769072754689" data-my-retweet-id="283079438139260929">
지난 주 잠시 늦어졌던 홍보지원대원 새해인사가 오늘 블로그 게재되었구요, 내일은 정지훈 상병의 새해인사가 이어집니다.~*^0^*







[English translation]
secession

PR soldiers, one by one, are giving greetings for the New Year on demaclub's blog, that was temporarily interrupted over last week, and it will be followed by 'Jung Jin Hoon' tomorrow.



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53830&page=258&searchType=title&searchStr=
RoseHoong

♥⌣♥RAIN & CLOUD FAMILY~MERRY X’MAS♥⌣♥

Dearest Ji Hoon ssi

Have a Fantabulously Great Christmas

Divine Source keep Guiding U in
the Right Direction
Divine Love keep U HapBI continuously;
Divine Guidance help U
through any difficult moments
Divine Spirit show U Inner Peace
Divine Healing keep U from any pain &
Divine Presence Protect U
Wherever U go & In whatever U do

Divine Light Surrounds RAIN
Divine Love Enfolds RAIN
Divine Power Protects RAIN
Divine Presence Watches Over RAIN
Divine Source will BI wherever RAIN is&
All will BI WELL
♥♥♥CLOUDs always ONE with RAINForever영원히♥♥♥
^^PrayingForRAINdaily^^

25th December 2012
(Blessed Days Ahead…Infinity…)



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53833&page=258&searchType=title&searchStr=
Tabi

[FANMADE] Christmas Greeting


Merry Chritmas & Happy New Year for Rain & Clouds

by Radit Chubekzz / @Radit1411

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53834&page=258&searchType=title&searchStr=
Tabi

[FANMADE] Christmas Greeting.gif

Blue Christmas

by Tantiana Kristi / @TaBi1610

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53838&page=258&searchType=title&searchStr=
raimy


사랑하는 지훈씨
메리 크리스마스!

지훈씨도 군대 속에서도 즐거운 크리스마스의 밤을 보내시겠지요
크리스마스는, 종교에 관계없이, 세계속에서 사랑과 평화를 축복하는 날 이네요
지훈씨는, 군대는 충성을 다하고 있시고
한국군대는 한국을 몰론이옵고 세계의 평화를 위해 활약하고 있다고 생각하고 있습니다.
월드스타이신 지훈씨가 세계평화를 위해 지금, 열심히 하고계시다는 것을
생각하면 팬으로써 정말 기쁨니다.
지훈씨의 건강과 행복을 기원하며

메리크리스마스 !

언제나, 응원하고 있겠습니다. 감사합니다!





nao & Raimy올림





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése