Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.11.06.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53436&page=263&searchType=title&searchStr=
scorpiola

121105 Rain posters @ Sinchon Subway Station & Hongdae area

Credit: kumian

これはあちこちにあるようですね?先日はクルムの方があげてました、新村の地下道あたりにあったらしいけど
これは、弘大にあったらしいですね
色んなとこで見れるのかもー!行きたくなる〜


1-2.

これはこないだの地上軍フェスティバルの時の広告用のかな
何て言ってるのかな〜

3-4.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53437&page=263&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-11-06 Rain @ Consolatory Train

Credit : @mojil_YouKyung //
@chyeo0126





























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése