Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.07.05.



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49895&page=281&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Pic]12-07-05 R2B: Return to Base picture

source : rainyent twitter






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49896&page=281&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-07-05 Rain mentholatum event

source  mentholatum001 weibo
#曼秀雷敦男士专业护肤# 整天待在空调房的你爽够了,可你的皮肤一点都不爽!你的爽肤水真的够爽了吗?有没有试过水能量24小时持续在皮肤上激发的快感? 能量爽肤水,为肌肤保湿充电,激活细胞正能量!http://t.cn/zWqLqOn





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49897&page=281&searchType=title&searchStr=
ratoka

R2B: Return to Base picture

Credit DC + r2b fb + DC








































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése