Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.04.25.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=22255&page=53&searchType=title&searchStr=
ratoka

[24-Apr-12][allkpop]Fans celebrate Rain’s 10th anniversary with a subway advertisement

kép



A congratulatory plaque was put up in the subway stations, celebrating singer Rain‘s 10th anniversary.

Rain (Jung Ji Hoon) who is currently enlisted in the military, debuted on April 24th, 2002 through a cable channel music program. Afterwards, he released his first formal album ‘Rain‘ to officially kick off his promotions as an artist.

Once he established himself as a singer, Rain also tried his hand at acting in both dramas and films alike. He received praise for his roles in Korean dramas ‘Sang Doo! Let’s Go To School‘ and ‘Full House‘. He was even offered a role in Hollywood project ‘Speed Racer‘ and later starred in ‘Ninja Assassin‘, being labeled a ‘World Star’ by fans all over the world.

To celebrate his ten years in the industry, his fans put up an advertisement on the front of a screen door in a busy subway station in Seoul. “Rain, congratulations on your ten year anniversary,” it read, also written in Japanese for his Japanese fans.

The advertisement will be up for another month, and fans remarked that with the ad, they would be able to “rain down on Rain when he exhausts himself in the military,” and “We hope that he will feel proud after seeing our efforts.”

In related news, Rain enlisted in the military on October 11th of last year, he is scheduled to be discharged around July of 2013.

Source & Image: IlganSports via Naver //allkpop






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49639&page=298&searchType=title&searchStr=
ratoka

120425 Rain coupang new banner

credit : coupang // cap by ratoka



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=49640&page=298&searchType=title&searchStr=
ratoka

Fanart - Rain's wallpaper

credit :http://rain-fanart.blogspot.com/






























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése