Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.07.05.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21609&page=96&searchType=title&searchStr=
raimy

@29rain☆twitter仲間達の楽しいツイート、日本語訳

kép

順番が前後していますが
楽しそうな仲間同士のツイート集めました
이상규_ Jaden Lee
@
@29rain ㅋㅋㅋ .. 천 번째 순정을 무시하는게얏?
          千番目 純情を無視してるの ?
»
 
29rain Ji hoon jung
@
@j_tallman ㅋㅋㅋ소심하긴 ㅎㅎ
      心が小さい

29rain Ji hoon jung
아!! 여러분 곧 있으면 우리 엠블랙 지오군의 " 내 꿈에서라도" 가 공개됩니다 구름에 힘을 보여주삼 ㅎㅎㅎ
あ!! 皆さんもうすぐ私たちエムブラックのジオの " 私の夢でも" が公開されます雲に力を見せてください。 
»

j_tallman 이상규_ Jaden Lee
@
@29rain 내 천 번째 트윗 씹으면 내가 머가 대
     私の千番目ツィートを無視すると私が何になる。
»

j_tallman 이상규_ Jaden Lee
@
@29rain 내 천번째 트윗. 옛다. 너 줄께.
     私の千回目ツィート ほら. お前に与えるよ. .
    
ㅋ.
»

j_tallman 이상규_ Jaden Lee
@
@29rain 글구 지훈아. 비좀 그만 뿌려.
    そしてジフン. 雨ちょっと止めて    
»

j_tallman 이상규_ Jaden Lee
치워도 치워도 늘 10년된 듯한 내 사무실. 강아지가 주인 닮는단 말은 들어봤어도. 삼실까지 지 주인 따라갈 줄이야.
 片付けても片付けても常に 10年経過したような私の事務室. 子犬が主人似ているという話は聞くけれど、. 事務室まで主人について行くとは.


j_tallman 이상규_ Jaden Lee
뭐든 올인하는 이놈의 성질머리. 약인가 독인가.
 なんでもオールインするこの性質. 薬か毒か.
»


j_tallman 이상규_ Jaden Lee
비가 안와도 문제. 넘 와도 문제. 사람 맘이란 참 간사하구나.
雨が降らなくも問題. すごく降っても問題.人の心と言うのは本当にずるいね.

j_tallman 이상규_ Jaden Lee
@29rain @gori7911 너네 왜캐 우꼌ㅋ
         お前らなんでこんなに面白いの
http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21610&page=96&searchType=title&searchStr=
ratoka
2011년 RAIN 'THE BEST SHOW' 콘서트 !!!  


Source : jtunecamp0625 @ twitter


[2011년 RAIN 'THE BEST SHOW'콘서트 일정 안내] 8월 13,14일(토,일) 부산 벡스코/8월 27일(토) 대구 EXCO신관/9월 3일(토) 제주 컨벤션센터/9월 17일(토) 광주 (장소추후공지)/9월 18일(일) 대전 무역전시관/9월 24,25일(토,일) 서울 올림픽공원 체조경기장 팬 여러분들의 많은 관심 부탁드립니다.감사합니다.


source : http://twtkr.olleh.com/view.php?long_id=Laa2B


<2011 RAIN TOUR 'THE BEST SHOW' 부산공연 티켓오픈 안내> 티켓오픈: 2011년 7월 11일 오후 7시/티켓예매처: 인터파크 http://www.interpark.com/ 자세한사항은 RAIN 공식홈페이지 참조




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21611&page=96&searchType=title&searchStr=
ratoka

RAIN 콘서트 안내  

source :

http://rain-jihoon.com/n2/notice_view.php?page=1&No=331&bSeq=487





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21612&page=96&searchType=title&searchStr=
ratoka

2011 RAIN TOUR [THE BEST SHOW] 일정 안내

source :

http://rain-jihoon.com/n2/notice_view.php?page=1&No=332&bSeq=488




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21613&page=96&searchType=title&searchStr=
ratoka

2011 RAIN TOUR [THE BEST SHOW] 부산공연 티켓오픈 안내

Source :

http://rain-jihoon.com/n2/notice_view.php?page=1&No=333&bSeq=489




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21614&page=96&searchType=title&searchStr=
ratoka

[05-Jul-11][allkpop]Rain to tour Korea with ‘The Best Show’ before he enlists

Singer/actor Rain successfully completed his ‘2011 RAIN ASIA TOUR THE BEST‘ and will take off on his Korean tour in August.

On July 5th, a representative revealed,

“This concert which will be titled, ‘The Best Show‘ will begin on August 13th and 14th in Busan (BEXCO), then it will continue to Daegu (August 27th, EXCO Building), Jeju (September 3rd, Convention Center), Gwangju (September 17th), Daejeon (September 18th, KOTRA Exhibition Center), and Seoul (September 24th & 25th, Olympic Sports Stadium).“

Since last March, Rain solidified his title as a Hallyu star by managing to draw 100,000 people to his ‘ASIA TOUR’ which hit Beijing, Guangzhou, Macao, Taiwan, Thailand, Singapore, Malaysia, and Japan.

Reportedly, Rain prepared special events for this nationwide tour. He stated,

“I am currently in discussion with many staff members in order to have special stages for my Korean fans who had supported me all this time. As it is an special nationwide tour, I’m determined to pour out all of my energy.“

Ticket sales will go on sale on July 11th through Interpark.

Source: Newsen via Nate //allkpop




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=21615&page=96&searchType=title&searchStr=
raimy
続・@29rain☆twitter仲間達の楽しいツイート、日本語訳  

kép


文中に出てくる鼻ピン、デコピンの参照の画像つけました
kép
어제 자다가 갑자기 문득 아이디어가 생겨 밤샘작업하고 스켸쥴간다... 드뎌 나가고싶은 욕구가 생겼다 . " just began "
昨日寝ながら急にアイディアが湧いて、徹夜作業してスケジュールにて行く... やっと出かけたい気持ちになった

gori7911 Park KyeongYeol
@ @29rain 아임레디
    準備できた。

@29rain
Ji hoon jung @gori7911 좀 쉬어...
           ちょっと休んで...
9時間前 파랑새から

 29rain Ji hoon jung
@ @kostyle0324 코 맞자!!!
     鼻ピンする!!!

kostyle0324 ko soo bong
@ @29rain 꿀밤맞을까?!!
    デコピン?

 kostyle0324 ko soo bong
@ @29rain 브리핑준비해~
     ブリピーング(報告or指令)準備して
http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48063&page=403&searchType=title&searchStr=
ratoka

2011 RAIN 'THE BEST SHOW' concert!  


http://twitpic.com/5lhafc





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=48064&page=403&searchType=title&searchStr=
ratoka

2011 RAIN THE BEST SHOW concert! picture 2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése