Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2011.04.04.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47563&page=436&searchType=title&searchStr=
raimy

재해 된 여러분, 그 가족 분들에게 진심으로 위로의 말씀 올립니다.


이번의 동북지방에서 발생한 지진 및 해일에 의해,            
                                   
 돌아가신 분들의 명복과 기원을 드립니다.     
                                   
 재해 된 여러분, 그 가족 분들에게 진심으로 위로의 말씀 올립니다.
nao씨가 비를 마음 담아 그려 주었습니다






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47564&page=436&searchType=title&searchStr=
raimy

Brothers & Me이라는 곡은 참 좋은 노래이에요

태우오빠하고 치영오빠하고 지훈씨와 같은 애기처럼 기엽군요
Brothers & Me이라는 곡은 참 좋은 노래이에요
MV에도 즐겁게 녹음풍경이 전해와요 ^^
정지훈는 매우 바쁜날은 보내고 있다고 생각하는데
몸 건강히 있어주세요
지훈씨는 저하고 nao씨의로써의 빛입니다
당신이 있는것만으로도 마음이 좋아집니다
지훈씨 덕분에일본 에서 힘을낼수 있어요
고맙게 생각합니다
함께 힘내요

 http://www.youtube.com/watch?v=LOz50-UfM2I

Kim Tae Woo feat. J.Y.Park + Bi Rain - Brothers & Me [Full] MV

사랑해요~
nao씨가 비를 마음 담아 그려 주었습니다



















































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése