Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: > 2010.12.25.







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20728&page=155&searchType=title&searchStr=
ratoka

[3 Fancam]Rain & 2PM dancing It's Raining @  2010 JYP NATION TEAMPLAY concert


credit : supika0915+copolymer7 +ratoka@youtube

Fancam 1



http://www.youtube.com/watch?v=GwthNI5QbL4


Fancam 2

http://www.youtube.com/watch?v=zhgWFeAYuYA

Fancam 3


http://www.youtube.com/watch?v=80jqZPFotbU







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20729&page=155&searchType=title&searchStr=
ratoka

[25-Dec-10][Osen] Rain made a surprise guest appearance on JYP concert on December 24th.






 http://www.youtube.com/watch?v=GwthNI5QbL4

Showing off his faith with JYP, singer Rain made a surprise guest appearance on JYP concert called TEMAPLAY held in Seoul's Olympic Gymnastics Stadium on the afternoon of the 24th, including 'Kim Tae Woo' and 'Son Ho Young' in the hit group GOD who broke up in 2005.

More than all, Rain's fleeting presence caused to be received with wild enthusiasm.
Rain liven up the mood, performing 'It's Raining' with 2PM as special backup dancers following making a sudden appearance on JYP's stage for his hit song 'I Have My Own Girl Though'.
 
After the performance, Rain said, "I'm very happy to be joining this concert. JYP and I have known each other for 12 years - long before it was named JYP. Being together with '2PM', 'MissA', 'Wonder Girls', 'Lim Jung Hee', 'Sahni' and so on, reminds me of my trainee days in the early 2000s. It's exciting to me and I'm so happy to be with JYP because I've dreamt of appearing on such a stage since then."

JYP said, "I saw the performance backstage. However much 2PM may try, I think they cannot surpass Rain. I feel something special about Rain." and he told a joke, "I could make a bundle by stringing along with the success of Rain and GOD." Continuing, "Without the product of the two's painstaking efforts, there are no Wonder Girls, 2PM and so on. Please love our forever family, Rain and GOD, including MBLAQ."

Rain showed his fantastic performance on the stage for his hit song Rainism where 2PM were attending as backup dancers after JYP and Rain's team work in perfect harmony, which was a source of wonder to all who saw it.



credit to Joy24 http://joynews.inews24.com/php/news_view.php?g_menu=700100&g_serial=538805
Osen news http://osen.mt.co.kr/news/view.html?gid=G1012250019
Video source : supika0915 http://www.youtube.com/watch?v=GwthNI5QbL4
Brief translation by rain bird.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20730&page=155&searchType=title&searchStr=
ratoka

101225 Rain (Bi) message @ 浙江衞視

credit :玩酷WILL @ tudou // dada @ raincloudhk


http://www.youtube.com/watch?v=a_ohsLFBGbg






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=20731&page=155&searchType=title&searchStr=
ratoka

More[ 3 Fancam] Rain & 2PM dancing It's Raining @ 2010 JYP NATION


Credit : NAVER BLOG // RE-UP RATOKA @ YOUTUBE

Fancam 1
http://www.youtube.com/watch?v=yUsNdp7wWA4





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47426&page=446&searchType=title&searchStr=
BIGrrr

















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése