Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2013.06.24.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=55650&page=32&searchType=title&searchStr=
RainingAllDay


Prosecution, cleared Rain of suspicion on ‘embezzlement and malpractice’
http://www.innolife.co.kr/list.php?ac_id=3&ai_id=6312

'횡령 혐의' 가수 비, 재수사 결론도 무혐의
http://m.news.naver.com/read.nhn?sid1=106&oid=001&aid=0006330562
검찰, '수십억 배임' 가수 비 무혐의 처분
http://news.nate.com/view/20130623n03000



secession
[Brief translation]

- Rain acquitted on charges of dereliction of duty -

Singer Rain who was accused of damaging clothing company 'J.Tune Creative' in which he held a major share, has been dismissed again because of insufficient evidence since the case was reinvestigated by the prosecutor.

In April of 2010, 8 shareholders in the company including Rain were sued by investor Mr. Lee claiming that he made an investment of 2 billion won in the company but suffered much loss through Rain who was paid an excessive amount of money [2.25 billion won for 3 years] in fee for working as a model exclusively for that company, but Rain has been acquitted when the judge has ruled there is no evidence against him after a three-year legal dispute.



































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése