Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.10.08.






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=53195&page=40&searchType=title&searchStr=
secession

[Oct-08-2012] Rain passionately sings on stage, overcoming his back pain.


kép


“I would like to thank you all for coming here and for giving me your love. Loyalty!"

When singer Rain serving in the army, came on stage, the audience cheered loudly.

'Empathy Concert For National Security' to celebrate the 60th Anniversary of the Korea Veterans Association, was held at Seoul Plaza in Jung-gu's Taepyeong-ro on the 8th at 8:00pm.

The concert was attended by celebrities such as Rain, Untouchable, KCM, etc. who are serving in the Defense Media Agency, and they gave an electrifying performance in front of more than 2,000 soldiers and citizens over 2 hours.

Rain made a grand finale of the concert. When he appeared on stage, people screamed and some of them edged their way through the crowd to get closer to their idol.

After coming to the salute, Rain sang his hit song 'Love Song' passionately without dancing. Some had raised the possibility of his being invalided out of the army when it was learned he was hospitalized with his back pain, but he displayed his fighting spirit by coming on the stage, and that's why the rumours were quashed.

Rain said, "Thank you for your kind invitation." "Winter is approaching. Please take care and don't catch a cold."

He added, "Thank you very much for coming. I think I should run off stage after carrying out all the obligations I've undertaken."


Source : Star News http://news.nate.com/view/20121008n35902

Rain Gallery http://gall.dcinside.com/list.php?id=rain&no=330899&page=1&bbs=

English translation by 화니




Rainlirio 2012.10.09

[08-Oct-12] [Star News] Rain canta apasionadamente sobre el escenario, venciendo su dolor de espalda

"Me gustaría darles las gracias a todos por venir aquí y por darme su amor. ¡Lealtad!"

Cuando el cantante Rain, quien sirve en el ejército, subió el escenario, la audiencia aplaudió fuertemente.

'Concierto Empatía por la Seguridad Nacional' para celebrar el 60mo Aniversario de la Asociación de Veteranos de Corea, se celebró en la Plaza de Seúl en Jung-gu-ro de Taepyeong el día 8 a las 8:00 pm.

El concierto contó con la presencia de celebridades como Rain, Untouchable, KCM, etc, quienes están sirviendo en la Agencia de los Medios de Comunicación de la Defensa, y ofrecieron una presentación electrizante ante más de 2.000 soldados y ciudadanos durante más de 2 horas.

Rain le dio un gran final al concierto. Cuando apareció en el escenario, algunas de las personas gritaron y otras se abrían paso entre la multitud para acercarse a su ídolo.

Después del saludo, Rain cantó su exitosa canción "Love Song" apasionadamente sin bailar. Algunos han planteado la posibilidad de que recibiera la baja por discapacidad del ejército
cuando se supo que fue hospitalizado por su dolor de espalda, pero mostró su espíritu de lucha al subir al escenario, y así los rumores fueron anulados.

Rain dijo, "Gracias por su amable invitación." "El invierno se acerca. Por favor, cuídense y no
no se resfríen."

Y agregó: "Muchas gracias por venir. Creo que debería ya retirarme del escenario después de llevar a cabo todas las obligaciones que he asumido".





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53188&page=267&searchType=title&searchStr=
vincet57

Fanmade - Rain October 2012 Calendar

credit : sammi @ cloud-taiwan.net





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53191&page=267&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-10-08 Consolatory Train guest stars (08 Oct)




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53192&page=267&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-10-08 Rain @ Empathy Concert For National Security

credit @kazusan0601//@maumu13 //222yukapi  //
 @247rain  // DC //

0912nene // nate news




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=26&bcmSeq=5&seq=53193&page=177&searchType=title&searchStr=
ratoka

[6 Fancam]121008 Rain @ Empathy Concert For National Security

12-10-08 Fancam - Rain @ Empathy Concert For National Security
 Credit : sawyoungmin
http://www.youtube.com/watch?v=43XFJ3mWRhI&feature=plcp


Credit : noricoron12
http://www.youtube.com/watch?v=IY0kbIoTto8&list=UUapykdf1Anax3FWz1OM-DPQ&index=1&feature=plcp

[Fancam 2] 121008 Rain @ Empathy Concert For National Security

 
watch video here

http://www.tudou.com/programs/view/q8Jiqe6NP1s/ 
credit :shobambi

http://www.youtube.com/watch?v=3YR4CwJ1nzM&feature=player_embedded



Credit : vividly12blue

http://www.youtube.com/watch?v=zXWkFeG6-ug&feature=plcp



credit :  leezdad

http://www.youtube.com/watch?v=uOq4RdziYuo&list=UUeq9numr5Q_zsf56uGUxZdA&index=1&feature=plcp

























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése