Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.09.17.





FELTÖLTÉS ALATT




iNEWS24
아이뉴스24


20030917-0001



가수 '비' 2집앨범, 블로그로 띄운다

기사입력 2003.09.17. 오후 1:58 최종수정 2003.09.17. 오후 1:58

'나쁜 남자', '안녕이란 말대신' 등 히트곡을 선보인 인기가수 비(본명 정지훈)가 이달말부터 블로그를 통해 가수활동을 재개한다. 
비의 소속사인 JYP엔터테인먼트는 오는 10월 중순으로 예정된 가수 비의 2집 앨범발매를 앞두고 이달말부터 블로그와 무선인터넷을 통해 사전 홍보활동을 개시한다고 17일 밝혔다. 
이 회사측은 "이번 활동은 앨범 발매를 앞둔 프리프로모션(Pre-promotion)중 하나"라면서 "이미 블로그 제공업체와 합의를 마치고 최종 계약만 남겨둔 상황이지만 사이트명을 공개하긴 아직 이르다"고 설명했다. 
인터넷 등 최첨단 IT가 결합시켜 가수들을 선보이고 있는 JYP엔터테인먼트는 남성 최고 댄스가수 비를 블로그와 무선인터넷을 통해 네티즌들에게 어떻게 다가갈 지에 대해 궁금증이 증폭되고 있다. 
JYP엔터테인먼트 소속의 4인조 남성그룹 노을은 무선인터넷을 통해 데뷔했으며, 지난 7월에 선보인 가수 한나는 온라인게임 '리니지II'를 통해 가수활동을 개시했다. 
한편 비는 KBS2 TV 월화 미니시리즈 '상두야 학교가자'에서 제비족인 상두역을 맡고 있다. 
 
/국순신기자 kookst@inews24.com































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése