Rain pályafutásának egyik alapvető sajátosságaként említhetjük, hogy debütálásától kezdve teljesen a nyilvánosság előtt éli az életét, szinte nincs olyan lépése, amiről ne szólna azonnal híradások sokasága. Ez nemcsak a szakmai eseményekre, hanem a személyes szférájára is igaz. Raint a rajongótáborával egészen különös viszony fűzi össze, a színpadon és az interjúkban mély intimitásokat is őszintén megosztott közönségével, akik egyfajta virtuális családdá váltak körülötte. Ez a túlfokozott nyilvánosság egyrészt sajátossága a koreai sztárok életének, másrészt Rain esetében hatványozottabban segíthette kialakulását a pályakezdését beárnyékoló személyes tragédiájának feldolgozásával folytatott küzdelme, amelynek a közönség akaratlanul is részese lett.
És itt azonnal le kell szögezni, hogy ez a Rain körüli jelenség (néhány szélsőséges megnyilvánulástól eltekintve, mert persze arra is van példa) nyomokban sem emlékeztet a nyugati bulvár szenzációhajhászására, privát szférába tolakodására, kéretlen vagy kiagyalt tálalásmódjára, a hírességek kiszolgáltatottságára, vagy éppen ellenkezőleg, az önjelölt sztárocskák figyelemfelkeltő manírjaira. Rain esetében mindez - egy későbbi megfogalmazása szerint - némiképp tudatos döntés, vagy inkább belső szükséglet volt, jó és rossz élményeinek egyformán történő megosztása és ezek közös megélése a közönségével több esetben a túlélés zálogát is jelentette neki - a rajongóktól érkező lelki támogatás átsegítette élete legnagyobb krízisein. Sok ember, és köztük sok híresség is, felőrlődik a válsághelyzetekben való magányos küzdelmében, és Rain bizalma a nyilvánosság erejében egy lehetséges megoldást kínált erre. (Minderről annak kapcsán beszélt, amikor a Koreában tapasztalható kiugróan magas számú öngyilkosságról kérdezték a véleményét.)
A hírek az internet és az infotechnológia segítségével elképesztő gyorsasággal terjednek, és ma már a nyelvi akadályok sem képeznek gátat: szinte nincs olyan felvétel, amit szinte azonnal ne látnánk, és amelynek néhány órával később ne kapnánk kézhez a megfelelő fordítását (japánul, kínaiul, spanyolul, angolul, vagy ezek láncolatán keresztül, és még sorolhatnánk a nyelveket) - mindezt a rajongók szorgalmának és önkéntes munkájának köszönhetően. Ez az azonos idejűség is okozza az "együttrezgés" érzését, amit a rajongók megélnek, mert kedvencükkel (látszólag) szinte ugyanúgy érintkeznek - még ha virtuálisan is -, mintha családjuk egy időlegesen távol lévő tagjával tartanának kapcsolatot. És ez a kapcsolat nem is mindig egyoldalú: a bevonulás előtti időkben például a twitteren Raintől viszonylag rendszeresen érkezett saját (nem PR-csapat által írt) üzenet vagy válaszbejegyzés.
Credit : AddictedToRain - rain-cloud.co.k |
Mindezek alapján jobban érthetőek a rajongótábor(ok) reakciói Rain bevonulását követően. A Cloud-ok az egész világot behálózzák, és tagjaikkal, valamint egymással netes felületek (honlapok, blogok, fórumok) segítségével tartják a kapcsolatot. A közösségek élén karakteres vezetők állnak (némi anyatigris-beütéssel), akik gondosan őrködnek Rain jó hírnevének gondozásán túl elsősorban azon, hogy a hírek a leggyorsabban elérhetőek legyenek az adott felület látogatói számára. Az évek során inkább az információk dömpingje volt megterhelő, de most éppen ennek az ellenkezője okozott gondot. Bár ezt mindenki tudta előre - és a vezetők tudatosan készültek is erre a helyzetre -, mégis érezhető volt némi tanácstalanság, hogy mi történjen a bevonulást követő hírfogyatkozás ideje alatt. Különösen az első hetekben, amikor még érezhető volt a rajongók egy részénél némi hisztérikus zaklatottság kedvencük sorsának "rosszra fordulása" miatt. A Cloud-ok vezetői különösen nagy erőkkel dolgoztak azon, hogy lenyugtassák őket, és rendkívül tapintatosan ügyeltek arra, hogy Rainhez kizárólag olyan pozitív üzenetek jussanak el, amelyek bátorító segítséget adhattak neki az első, valóban nem könnyű időszakban.
A sorkatonai idők alatt nyilvánvalóan korlátozott a katonák érintkezési lehetősége a külvilággal. Nincs saját telefon, saját számítógép, minden kommunikáció csak egy katonaság által működtetett és ellenőrzött felületen történik - bár már ez is a neten. Rain a bevonulását követően egyetlen kézzel írott levelet juttatott el a rajongókhoz, ezek után csak a hivatalos katonai média tudósított róla időnként és rendkívül felszínesen, többnyire semmitmondóan csak annyit, hogy jól van és teszi a dolgát, majd később a kiváló katonai teljesítményeire fókuszáltak. Ugyanakkor a katonatársak körében is érezhető volt némi izgalom amiatt, hogy egy ekkora híresség közelébe kerültek, beindult a közös fotózás- és aláíráskérési hadjárat, valamint a laktanyai életképekről való tudósítások sora. A katonai vezetés azonban lépett, és mindezeket gyorsan megtiltotta a katonáknak.
Jung Ji-hoon (Rain), 1. számú közlegény, a 12. század 2. szakaszábólSziasztok! Itt Ji-hoony (Rain)!
Találtam egy kis időt, hogy írjak nektek. Rendben megkapom a leveleiteket, és gondosan elolvasom azokat - köszönöm nektek. A leveleitek itt nagy támogatást jelentenek nekem.Jól kijövök a csapattársaimmal... új dolgokat tanulok itt, amiken soha nem mennék át a külvilágban, és ezért hálás vagyok... hahahaKöztem és a többiek között 7-11 év korkülönbség van, szóval én lettem a tanácsadójuk.Már rendszeresen részesülök az 5. Hadosztály csúcskategóriás katonai oktatásában és képzésében.Néha magányos és fáradt vagyok, néha éhes és fázom, de igyekszem az új környezet egyszerű örömeiben és apró dolgaiban megtalálni az élvezetemet - kérlek, ne aggódjatok miattam.Elolvastam az összes leveleteket, szóval ne izguljatok...Mára be kell fejeznem, mert megint gyakorlatozásra kell mennem. Kérlek, nézzétek el, ha a kézírásom nehezen olvasható.
Baráti üdvözlettel:Jung Ji-hoon
2011. október 23.
Source http://cafe.daum.net...rang/DxIX/10071
English translation by rain bird.
Azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy a privát levelezésekben, az eltávozásokon mesélt élménybeszámolókban ne történjen említés a híres katonatársról. És ha a katonák nem is, de a civil hozzátartozóik azonnal közzétettek minden elhangzott félmondatot. Hónapokig ezekből a suta megnyilvánulásokból tudtak csak Rain rajongói fogalmat alkotni kedvencük sorsának alakulásáról, ez magyarázza az amúgy sokszor semmitmondó közlések hihetetlen felértékelődését. Ugyanakkor akár a legjobb szándékkal, vagy a sokszor puszta hivalkodásból megosztott "információ" veszélyes fegyver is volt. Mivel a katonaság teljesen felszámolja az egyén minden intim terét, ezért Rain legapróbb hétköznapi emberi megnyilvánulása is indokolatlan publicitást kapott, ami az ő részéről biztosan nem volt kívánatos, sőt eléggé nyomasztó lehetett a tudat, hogy még alvás közben is állandó megfigyelés alatt áll. És sajnos előfordult néhány esetben, hogy otromba és közönséges koholmány is terjedt a neten.
Az alábbiakban a katonatársak hozzátartozóinak, valamint Rain látogatóinak és a Cloud-ok képviselőinek netes bejegyzéseiből adunk közre egy gyűjteményt, és most eltekintünk annak a számtalan közlésnek a hiánytalan továbbadásától, amelyek a "de jól néz ki, pont mint egy sztár, micsoda teste van, jobb mint a tévében" csoportba tartoznak. (No meg ezeket amúgy is tudjuk...)
Október 17.
Az egyik érdekesség, hogy a hercegünk rengeteg férfirajongót szerzett. Közel ezer üzenetet postáztak, miután a hírt leadták a televíziós csatornák. Sok érkezett az 5. Hadosztályból is, jelezve, hogy milyen büszkék, hogy egy világsztár csatlakozik hozzájuk. Tréfálkozva még azt is javasolták, hogy az 5. Hadosztály nevét meg kellene változtatni Híres Védjegy Hadosztályra. Sokan dicsekedtek a társaiknak az interneten azzal, hogy "egy világsztár érkezik nemsokára az 5. Hadosztályhoz. Nektek van világsztárotok a hadosztályotokban?" Sokan megosztották a tapasztalataikat és jó tanácsokkal látták el a rajongókat éppúgy, mint a mi hercegünket. (http://news.nate.com.../20111015n04990)Az egyik rajongó bátyja ugyanabban a hadosztályba kerül, mint a hercegünk, és azt mondta a testvérének, hogy a sereg most olyan érdekes, hogy nem akar hazamenni, bár éppen lenne szabadsága... (http://gall.dcinside.com/list.ph ... &page=5&bbs)
Október 24.
Igen, így van. Igaz, hogy Raint az én egységemhez telepítették, de még nincs az újoncok között.
Mióta megkezdődött a kiképzés, mind a fényképezkedést, mind az aláírásgyűjtést megtiltották. - _ -
Rain láthatóan egységet alkot a sorstársaival, hasonlóan gondolva: "OK fiúk, fejezzük ezt be gyorsan"... hehehehe... Úgy tűnik, jól boldogul a laktanyában... hehehehe...
Úgyszint. Félelmetes izomzata csendes ámulatba ejt bennünket ... wow ...
Könnyedén lehúzta a kiképzést, amit a korábban a seregben szolgáló sztárok nem tudtak végigcsinálni. Azoknak a sztároknak az útja gyakran a gyengélkedőre vezetett, ezért azt gondoltuk, ő is hasonlóan fogja csinálni, de a valóságban nem is hasonlított arra, amit elképzeltünk.
Csak ezek a szavak hagyhatják el a szánkat: "Ő nem más, mint a világsztár, épp ahogy reméltük."
Credit to http://gall.dcinside...594&page=1&bbs=
English translation by rain bird.
Az előadóművész Rain alapkiképzésben részt vevő társai csak jó dolgokat mondanak az énekesről, miután megkezdődött a négyhetes gyakorlatozás.
A kiképzésben Rainnel közösen részesülő újoncok online hazaküldött levelei, amelyeket a barátaiknak és a családjuknak írtak, rengeteg dicséretet tartalmaztak Rainről.
Az egyik katona írta: "Hallottam, hogy volt egy előadóművész, aki a kiképzésre érkezett és tulajdonképpen az egész hónapot az orvosi alakulatnál töltötte, de Rain más volt. Ő nem hagyott ki egyetlen gyakorlatot sem. Tényleg nem mondhatok rá egy rossz szót sem."
Egy másik részlet: "Egy helyes városi srácnak tűnt. De nagyon dögös."
Voltak vicces részletek is: "A kaja borzalmas itt, de ha egy világsztár meg tudja enni, akkor én is.", "Ember! Rain mellett alszom! Ezt jól kifogtam."
Source: enews24 via Nate / kpopfever
Október 25.
A Sereg kávézójára rengeteg bejegyzés jelent meg a kiképzésben részesülő többi katonától, akik ugyanabban az egységben voltak, mint a hercegünk. Sokan közülük megemlítették a mi hercegünket is ^^ Sok információhoz jutottunk általuk!
Nagy köszönet a szorgos kínai Cloudoknak, 卡机马门 http://weibo.com/1802043831 és WW-2013 http://weibo.com/1572738474 -nak, és azoknak is, akiket nem említettem. Ők gyűjtötték össze és fordították a koreai szövegeket kínaira. Kérem, gondoljatok rájuk nagy elismeréssel, mikor ezt bárhol is olvassátok.
by huhuhuhu@ http://rain-cloud.co..._what=&keyword=English translation by: huhuhuhu
A 10. számú katonától: Ji-hoon szinte olyan, mint egy testvér, ő egy testvér ~~ de nagyon klassz
A 10. számú katona második levelében leírta, hogy van egy jutalmazásra és büntetésre használt pontrendszer a seregben. Ha egy hét alatt szerzel 15 pontot, akkor engedélyt kapsz egy 3-5 perces telefonhívásra. Ő csak 7,8 pontot kapott ezen a héten. A körletükben csak Ji-hoon kapta meg mind a 15 pontot. Az mondta, Ji-hoon lenyűgöző, nagyon kedves, nagyon jó fej. Teljesen olyan, mint egy testvér, de külsőleg egy világsztár. "Mellette eszem és beszélgetek vele... ez is csak itt lehetséges..."
A 34. számú katonától: Harmincöt kiképzés alatt álló katona lakik egy nagy házban, szóval naponta mindent együtt csinálnak, még együtt is zuhanyoznak mind a harmincöten. Közel alszik a hercegünkhöz, így napról napra látja a hercegünk alvó arcát. Azt mondja, Bi nagyon kedves ember. Bi megígérte nekik, hogy az avatási ünnepség után mindegyiküknek ad autogramot és készít velük közös képet.
Egy másik levél: " Ji-hoon tényleg nagyon kedves, épp mint egy melegszívű testvér... De, wow, hogy mekkora... a magassága meglehet 185 cm... igazán klassz
Volt még egy csomó hasonló levél arról, hogy a mi hercegünk hasonló egy jószívű testvérhez, és hogy mentes mindenféle világsztáros nagyképűségtől.
A koreai rajongók információja a jutalmazó/büntető pontrendszerről:
Minden katona 0 ponttal kezd. Pontot szerezhet, aki: 1. önkéntesen vállal szolgálatot, 2. lelkesedéssel tölti meg az oktatást unalom, vagy izgágaság helyett, 3. lemond a csokoládétortájáról és azt felajánlja másoknak, 4. hatékonyan, megbízhatóan és gyorsan teljesíti a feladatát a kiképzés alatt, 5. pozitív hozzáállást tanúsít a kiképzéshez.
A koreai rajongók ugyancsak találtak egy levelet egy másik újonctól, amely szerint a mi hercegünket választották rajparancsnoknak (a rajban tizenkét katona tartozik a felügyelete alá). Szóval neki kell példát mutatni mindenben. Helyt kell állnia, ha valami fontos dolog történik, és egy sor dologért ő a felelős. Neki kell jelentenie a vezetésnek a rajáról. Ha valami hiba történik a rajában, akkor ő kapja az elmarasztalást és a büntetést. Kaphat ugyan többletszabadságot is, de akkor éjszakai szolgálatot kell teljesítenie.
A rajparancsnokot az újoncok ajánlják, és akkor nevezik ki, ha a megnevezett elfogadja a feladatot.
Mindezeken túl...
Annyira büszkék vagyunk a hercegünkre! Annyira büszkék vagyunk, hogy a felhői lehetünk!
http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%EB%B9%84-bi-official-thread/page__st__25060
Október 28.Az 5. Hadosztály laktanyájában, ami a barátoméké mellett van, a katonák most mentek át a fegyveres képzésen a mögöttük lévő lőtéren, és Raint is látták közöttük, mikor a céllövészeti gyakorlat volt.Rain aztán tényleg volt valami, amikor éppen hallgatták, ahogy a 20 célból 19 ledőlt a találataitól.Rain és a barátom nincsenek ugyanabban az egységben, de ő nagyon szeretné Raint sokkal gyakrabban látni, mert azt mondja "Rain hoz egy kis pezsgést a katonaélet unalmába, ami tényleg feldobja a napomat."Credit to http://gall.dcinside...985&page=5&bbs=English translation by rain bird.
November 6.
Egy kis ízelítő
1. Az étterem tulajdonosa látta a hercegünket a tábor körül menetelni a múlt héten. Könnyű volt azonosítania, mert "nagyon különböző volt a többiektől". A tulajdonos leírása szerint "jóképű és ragyogó".
Teljesen egyetértek a tulajdonossal, soha nem okoz nehézséget megtalálni a hercegünket a tömegben. Mert ő tényleg ragyog!
2. Egy rajongó a DC-ről olvasta egy twitterben, hogy a hercegünket és a többieket busszal szállították a lövészetre. A vezető katona betette a buszba lejátszójába a Busan Woman-t. A mi hercegünk eltakarta az arcát a két kezével. De a szégyenlőssége (vagy tettetett zavara) közben sem felejtett el köszönetet mondani!
Képek hiányában megpróbálom elképzelni, hogy pont így nézhetett ki, csak egyenruhában és rövid hajjal...
3. http://biz.heraldm.c...=20111106000014 E cikk szerint a hercegünk magas eredményt ért el a lövészeten. A nappali találati eredménye 19 volt a 20-ból. Az éjszakai találatainak száma 10 a 10-ből. Ezért "Első osztályú lövész"-nek ismerték el, és "top 3"-as besorolást kapott a 98 újonc között, akik 70 % fölött teljesítettek. A seregben is elnyerte az emberek szeretetét!!!
Jól csináltad, herceg. Biztos vagyok benne, hogy újabb telefonálási lehetőség lesz a díja a nagyszerű eredménynek!
by huhuhuhu@http://rain-cloud.co..._what=&keyword=
November 25.
A "Szólj hozzá többször" elnevezésű esemény során, amelyet a Key Unit Cafe szervezett a 10. és 12. századhoz tartozó újoncok családjai és barátai számára, a november 11-14. között beküldöttek közül az egyik rajongó Raint bátorító írását választották győztesnek a 12. század tagjainak hagyott üzenetek közül, ezért kizárólag Rainnek nemsokára "egy háromperces telefonbeszélgetésre a családdal vagy egy baráttal" lesz lehetősége.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
당첨자는 (a győztes:)
-10중대- (10. század)
2소대 11번 훈련병 홍승도 (승도맘)
: Hong Seung Do közlegény, #11, 2. szakasz, (승도맘: édesanyja)
-12중대- (12. század)
2소대 1번 훈련병 정지훈 (전문상담원)
: Jung Ji Hoon közlegény (Rain), #1, 2. szakasz, (전문상담원: egy rajongója)
Jelenleg a 12. század az egyének közötti harci gyakorlaton van, ezért a díjazás késhet, de a két díjazott telefonálni fog, amilyen hamar csak lehetséges.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Credit to http://cafe.daum.net/YShwarangBreif translation by rain bird.
November 9.
A 12. század sorozási parancsnoka vagyok.
Az új katona, Bi (Rain) egy szűkszavú ember, és szorgalmasan eleget tesz kötelességének. Bár ő egy celebritás, de soha nem mutatja azt. És a fegyverhasználati pontossága döntő tényező abban, hogy képzési segéd lehessen.
Credit to http://gall.dcinside...166&page=3&bbs=English translation by rain bird
November 11.
Ma november 5. van.
A hivatalnokok és a balfékek szabadságon vannak, így csak egy rangidős katona dolgozik egyedül a katonai ügyekkel.
Mivel több mint 10.000 levél (a bátorításhoz) özönlött csak Rainnek (az egész országból), és emiatt az én levelem nagyon elmaradt, de végül megérkezett.
A barátnőm bátyja a katonai szolgálatának elején van.
A bátyja szerint Rain alig szólt valakihez az első időben...
De aztán egy napon Rain megtörte a csendet és végül beszélni kezdett az egyik rangidős katonához: "Lenne olyan szíves néhány kanállal több rizst adni nekem?"
English translation by rain bird
November 13.
Rövid összefoglalás
Múlt szombaton, november 12-én rendeztek egy katonai dalversenyt a 12. század 2. szakaszának 12 raja között. Két raj fej-fej melletti küzdelmet folytatott a versenyben. Holtversenyben voltak, de az a raj nyerte a versenyt végül egyetlen ponttal, ahová Rain tartozik, amint megváltoztatta a kiválasztott zenéjüket és remekül forgatva a karmesteri pálcát rendkívül jól vezette győzelemre őket a döntőben. A raj, ahová tartozik 30.000.- won ajándékutalványt nyert a PX-hez, és kaptak még egy tortás ünneplést is. Azt mondták, hogy a siker teljesen az ő erőfeszítésének volt az eredménye, és megköszönték neki a győzelmet. Szintén egyöntetűen díjazzák, hogy Rain csordultig van melegséggel.
Source : http://cafe.daum.net/YShwarangCredit : DC http://gall.dcinside...535&page=1&bbs=Brief translation by rain bird.
November 18.
Rain testvére a twitteren:
Előkészítettem egy csomó dolgot, hogy elviszem neki, de azokat nem engedélyezik (sampon, fogkefe, testápoló, jegyzetfüzet stb.) ... azt mondják, minden ilyen dolog tilos a bázison.
Küldhetsz majd neki dolgokat, amire szüksége van, amennyit csak akarsz, ha megkapja a végleges egység megnevezését, ahol hivatalosan meg fogja kezdeni a kétéves katonai szolgálat letöltését.^^
Köszönöm a "Bi Galériát", hogy összegyűjtöttétek a cikkeket a testvéremről, és köszönet a "benamoo tagoknak" a finom és szeretettel elkészített ételekért, és hogy vigyáznak rá.
Jól evett, és átadtam neki az újságcikkeket is.
Igazán rosszul esett látnom, hogy mennyire lefogyott, ez könnyeket csalt a szemembe. Azonban jól evett és sokat nevetett, úgy hogy egy élvezetes napot tudtunk együtt tölteni.
Source : https://twitter.com/#!/daisybongEnglish translation by rain bird.
November 19.
Rain találkozott a családjával az öthetes kiképzés után...
"Arról álmodtam, hogy milyen nehéz volt a CBR-kiképzés..."
"Rain két órán keresztül folyamatosan evett."
"Nem az énekes és színész Rain volt az 5. Hadosztály kiképzőtáborának 17-én tartott avató ünnepségén, amit Sinseo-myun-ban tartottak (Yeongcheon-gun, Kyunggido régió)."
Csak a magánember volt, Jung Ji-hoon, hatalmas étvággyal. - mondták egyhangúan a barátai, mikor meglátogatták Raint, akit előléptettek az öthetes alapkiképzést követően.
Miután megkapta a Tisztelet Díj oklevelét a parancsnoktól és kiemelt katonaként végigvezényelte az eseményt, melegen köszöntötték egymást a családjával és röviden a barátaival.
De először az ételt kereste. A barátai, akik tisztában voltak az étvágyával, gazdagon megterített asztalt készítettek neki. Több mint négy doboznyi ételt szállítottak oda aznap.
Ügynökségének, a J.Tune Campnek egyik képviselője mondta, hogy "A fogások széles választéka volt ott a sashimitól kezdve a húsokig, amelyeket választékosan készített a családja." Hozzátéve: "Telhetetlen étvággyal, pillanatok alatt befalta az ételt. Közel két órán keresztül folytatta az evést, ami meglepte a barátait."
Szokatlan módon mind a helyi kormányzó és az egyházi vezető is részt vett az eseményen, hogy kifejezzék, tudatában vannak, hogy egy világsztár van jelen a katonák között. Bár ők nagy felhajtást csináltak, Rain továbbra is csak átlagos magánemberként viselkedett.
A katonai tisztviselők felajánlottak neki egy bázishoz kapcsolódó külső helyszínt, de ő udvariasan visszautasította és a laktanyán belül találkozott a családjával.
Mindkét táncosa, akikkel végigélte a jó és rossz időket egyaránt, és az ügynökség képviselői is ott voltak vele. Végre találkozott a barátaival, akiket hosszú ideje nem látott, és jól kibeszélgethették magukat a táborban lévő vendégszobában. Azt mondták, hosszú időt töltött azzal, hogy más barátait mobilon üdvözölje, amit öt hétig nem tehetett.
A látogatás ideje alatt a fotós és rapper Baek Sung Hyun (Baekga) és az énekes Kim Tae Woo is vele voltak. Kim Tae Woo, aki tartalékos katona, nem feledkezett meg arról, hogy a katonai tisztviselőket megkérje, vigyázzanak Rainre, és ötleteket adott Rainnek, hogy hogyan szolgálhat legjobban a seregben.
Rain barátait megérintette, ahogy a bázis részéről gondoskodtak róla, miután találkoztak vele. A parancsnok személyesen segített neki, hogy bármifajta kivételezettség nélkül alkalmazkodni tudjon a szokásos katonai élethez. A parancsnok rendelte el, hogy a katonák ne zaklathassák Raint aláíráskéréssel és közös fényképezkedést kérve.
A katonai tisztviselő kinyilvánította, hogy "Bár ő egy híresség, de Jung Ji-hoon (Rain) egy teljesen normális magánszemély, egyáltalán nem különleges. Kivétel nélkül teljesített minden gyakorlatot."
Hong Seung Sung, a Cube Entertainment képviselője szerint, aki meglátogatta őt, és aztán írt egy üzenetet a twitterre, egy ideig Rain a CBR és a gerillaharcos képzés alatti heroikus küzdelmeiről beszélt, "majd elkalandozott, mondva, hogy úgy küzdött a kijutásért, mint az életéért, mert a kiképzés legütősebb része a CBR* volt.
*vegyi-biológiai-sugárzási
Credit to Sports Hankook http://media.daum.ne...111118060507253Photo : kevinra @ twitterEnglish translation by rain bird
November 20.
Egy hónappal azután, hogy utolsó pillantást vetettem az arcára, elmentem Ji-hoon (Rain) laktanyájába, hogy megnézzem az avatási ünnepséget. Aggódtam érte, talán a meggyötört arca miatt, de sokkal vidámabbnak nézett ki, mint ahogy vártam volna. Ugyanakkor, látva a széles mosolyát, mégis kis keserűséget éreztem... Ő egy kedves fiú, akármit is mondanak. És kitűnik a többiek közül is, bármit csinál. ^^ Még mindig aggódom miatta, bár tudom, hogy mindent jól fog csinálni, de másrészt, annyira helyes... he... Nem tudom, vajon jól alszik-e ma éjszaka... Úgy tűnik, engem még kísérteni fog az arca egy ideig...
November 23.
Rain édesapjának bejegyzése a twitteren:
Aggódom, mert az idő napról napra hidegebbé válik. A Yeoncheon régió sokkal hidegebb, mint más területek...! Lehet, hogy a fiam újra ébren fekszik éjszaka, és aggódik az apjáért (értem) Idegesít, hogy talán szenved ezektől a hideg időktől. Aggaszt, hogy a kificamodott bokája még mindig gondot okoz neki... Ma megint imádkozom, hogy biztonságos napja legyen.
Source : https://twitter.com/#!/kichun4379English translation by rain bird.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése