Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Rain a hadsereg nagykövete lett! (2012.04.10.)





Csinos és okos katonánkat ma a dél-koreai haderő 9. nemzetközi nagykövetévé választották. Ma, április 10-én részt vett a Seoul Regional Military Manpower Office kinevezési ceremóniáján, az azt követő sajtótájékoztatón, valamint találkozott sorozás előtt álló fiatalokkal.

Viszont ha igaz, amit a sajtótájékoztatón mondott, akkor először is az okos jelzőt kell visszavonnia a bloggernek, másrészt alaposan el kell gondolkodnia a további támogatásáról, mert igen zokon vette az alábbiakat:

A sajtókonferencián az egyik riporter tréfásan kérdezte a világsztárt a dupla szemhéj műtétről. Rain már számtalan alkalommal beszélt arról, hogy régebben az emberek azt tanácsolták neki, hogy végeztesse el a szemnyílás megnagyobbodását eredményező plasztikai beavatkozást. Egészen mostanáig Rain ellenállt a különböző javaslatoknak és kísértéseknek, és keskeny vágású szemei védjegyévé váltak jellegzetes arcának. Azonban a válasz ma sok rajongót megdöbbentett. Azt mondta: "Már teljesen letettem arról, hogy megcsináltassam a double eyelid műtétet. De lehet, hogy amint idősebbé válok, még újra átgondolom." - lepte meg a közönségét.
Credit : soompi news

Ezt mondta volna a keleti férfiideál újrateremtője? Az, akinek szexepiljét nagyrészt éppen ezek a szemek adják? Csodálkoznék, ha komolyan gondolná, mert ennél nagyobb őrültséget nehezen követhetne el. Viszont úgy tűnik, hogy a közönség figyelmének ébrentartásához változatlanul remekül ért. :)

Kár, hogy nem látjuk az arcát, miközben a fenti kérdésre válaszol, mert arról szinte minden leolvasható. Az alábbi videón is csak a vak nem látja, hogy majd' a füléig szalad a szája. Mintha csak azt mondaná: "Ugye hogy elértem, amit akartam?"


 

"Köszönöm az MMA vezetőjének, hogy a The Military Manpower Andministration (MMA) tiszteletbeli nagykövetévé nevezett ki, és hogy Dél-Korea arca, illetve a katonák arca lehetek a világ számára. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy betölthessem a szerepemet, mint tiszteletbeli nagykövet. A közhiedelemmel ellentétben úgy találom, hogy nagyon sok mindent meg lehet tanulni a katonai szolgálat alatt. Biztos vagyok benne, hogy ez egy élménydús tapasztalat lesz, és mindent véghez fogok vinni, amit kötelezettségem megtenni. Köszönöm. Hűség!"























Szerző: Harudo11
Forrás: http://www.soompi.com/forums/topic/346-rain-%EB%B9%84-bi-official-thread/page__st__25800































2 megjegyzés:

  1. Nadeilyet! Nehogy már ilyen csúnyaságot műveljen! Mindig is tiszteltem, hogy ellenáll ezeknek a plasztikai műtéteknek...inog a nimbusz.

    VálaszTörlés
  2. Lehet, hogy már halálra unja az ilyen kérdéseket, és gondolta, hogy legalább a választ megújítja :)

    VálaszTörlés