Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Jubileum - második felvonás

 

Holnap twitter trend! - Egy évtized Rainnel

 

A mi helyi időnk szerint szombat délután 3 és 5 óra közötti időpontra egyeztetve küldik a világ minden részéről a rajongók köszöntéseiket Rainnek, hogy közösen ünnepeljük meg pályakezdésének 10. évfordulóját. 

Írjatok neki ti is, és szerepeljen üzeneteitekben ez a szövegrész:  

 

#aDecadeWithRain

Ha erre rákerestek a fenti időpontban a twitteren, akkor láthatjátok az összes hasonló bejegyzést.


******************************************************************************


Megérkezett egy újabb köszöntő hirdetés fényképe, amelyet egy Focus nevű lapban jelentetett meg a koreai Cloud:

 Az eső, végtére is, mindenkire hullik.  Az örök ESŐ!!

2002. 04. 28. Esni kezd.









Forrás: https://twitter.com/#!/rainyent/status/195762781532852224/photo/1
Szerző: Harudo11













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése