Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.08.01.







FELTÖLTÉS ALATT






연합뉴스


 



가수 비, KBS 드라마 주인공 출연

기사입력 2003.08.01. 오후 7:32 최종수정 2003.08.01. 오후 7:32


(서울=연합뉴스) 황정우 기자 = 가수 비가 '여름향기' 후속으로 오는 9월 15일부터 방송하는 KBS 2TV 월화미니시리즈 '상두야 학교 가자'에 주인공으로 출연한다.

비는 이 드라마에서 고교를 중퇴하고 소년원에 다녀온 전과자 출신으로 일곱살짜리 아이가 딸린 미혼부 상두 역을 맡는다. 상두를 15년간 한결같이 사랑해온 은환 역에는 공효진이 캐스팅됐다.

jungwoo@yna.co.kr

(끝)

<저작권자(c)연합뉴스. 무단 전재-재배포 금지.> 




















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése