Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2016.05.16.









SOOMPI






ABC Plans Documentary on Korean Pop Singer

rubie




05-09-2006

See Also: Watch: GOT7 Shows Their Excitement About Success Of New Song And Cutely Teases JB In Fun Video

NEW YORK (Yonhap) ㅡ The U.S. TV network ABC will likely film a documentary on the life of South Korean pop singer Rain.



Korean musician Rain arrives for Time’s
celebration of the magazine’s "100 Most
Influential People" in New York, Monday.
/Reuters-Newsis

"I was asked to be in a TV documentary about me by Rudy Bednar, an executive producer at ABC," Rain said during a meeting with South Korean correspondents in New York on Monday.

Rain (or Bi in Korean), attended a party here for people selected as the 100 most influential figures by Time magazine.

Time recently included the singer on its list "Time 100: The people who shape our world," calling him the "face of pop globalism," which now brings pop culture from Asia to the West.

Rain has "ridden the crest of ‘hallyu,’ or the Korean wave," following his performance at Madison Square Garden in two sold-out shows in February, the magazine said.

The 23-year-old heartthrob, often labeled the "Korean Justin Timberlake," walked the red carpet at the Lincoln Center where the "Time 100" party was held together with his father Jeong Gi-chun.

"I’m very happy," Rain said. The singer said he believes the rising American interest in Asian culture would lead him to success in the U.S. market in spite of language barriers and the traditional strength of white mainstream singers.

"I’ll make all efforts to become a pop icon that glorifies South Korea," he added.

Two other Korean names on the "Time 100" list are pro golfer Michelle Wie and Jim Yong Kim, a Harvard Medical School professor renowned for his fight against tuberculosis and AIDS. Kim attended the party but Wie was absent because she is in South Korea to play in a golf tournament.

Source: http://times.hankooki.com/lpage/nation/200605/kt2006050915531944430.htm



























































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése