Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

> RAIN KRÓNIKA: 2012.12.27.







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=53880&page=38&searchType=title&searchStr=
CUCCI


[후기]121223 비 - 청담동 퀸즈파크에서

정지훈 - 지난주에 휴가를 나간

http://gall.dcinside.com/list.php?id=rain&no=332878 (비비비)




진짜 일반인후기(퍼온거라 이따 펑함)

브런치먹으러 퀸*파크 갔는데
옆테이블에 정말 외국인덩치의 남자가 있길래 쳐다보니 비.
정말 신이내린 몸인듯
식당에 있던 남자들 다 쩌리됨.
제 남친도 쩌리됨. ㅋㅋㅋ

정지훈 소박하게 갤2쓰더라구요
카카오톡도 알림음 소리나게 해놓고 ㅋㅋ
(나도 똑같은걸로 바꿨음
애기목소리로 카카오토크~~!!)
주위 의식 안하고 쉬지않고 수다떨더라긔 ㅋㅋㅋ 목소리도 크고 ㅋㅋㅋㅋ

아닌척하면서 귀갖다대고 집중했는데
방송 겁나 많다면서
앞으로 열심히 일해야지
이럼서 불끈불끈 하더라긔
방송에선 허세있어보더니.. ㅋㅋㅋ

저 야구선수들 마니 봤는데 야구선수들은 벅지랑 궁뎅이만 큰데
우리 지훈이는 온몸이 근육으로 탄탄하고 볼륨있게 그러나 퉁퉁하지 않은 몸이에요
우리가 상상하는 바로 그 외국인 몸이에요
백인말고 몸좋은 흑인...
남자랑 있더라긔 궁금해서 그 남자도 분석해봤긔
캐나다구스 입은 남자인데 정체는 모르겠다규 ㅠ ㅋㅋ
열심히 사는것 같더라구요



때는 어제(23일) 점심쯤거같구요
대체 지금보다 얼마나 더 열심히 일한다는건지^^;
저 레스토랑 되게 맛있고 비싼데,,,자주가는거 같음ㅎㅎ
캐나다구스는 누규???




secession   2012.12.27

- A non-Rain fan's notes on how she accidentally met him real live in a restaurant called Queen*Park in Seoul's Cheongdam-dong. -
(He was on leave.)


When I went to Queen*Park to enjoy brunch, a muscular man (whose figure is in good Western style shape) sitting at a table next to me struck my eyes. I found out it was Rain. His gorgeous figure seemed to be God's gift. I think all men including my boyfriend in the restaurant were so overwhelmed by his looks. kekeke.

Seeing him using Galaxy 2 brand's Smart phone, I felt drawn to his simplicity.
His 'Kakao Talk' alarm was set up so he was able to hear the phone ring for the text messages. (The sound of the bell was a baby voice, so I thought it was really cute and so I changed my bell sound to the same one as his~~!!)

He was loudly chatting away, nineteen to the dozenas, not minding other people...kekeke. I listened carefully to what he was saying as if I pretended not to listen. He braced himself, saying as, "There are too many broadcasts where I should appear, but I'll try harder from now on." While he was talking, he was looking grave unlike how he had been on the air....kekeke.

Unlike baseball players whose hips are only too big or who only have pudgy thighs, Rain has a firm body and is perfectly proportioned like a black man who has an ideal figure..

Rain was with a man who was wearing a Canadian-made Goose jacket, but the man was neither fish nor fowl....keke
It happened around noon yesterday (Dec 23). I cannot conceive what Rain must be like to work harder than he does now.

The restaurant is expensive, but the food is very wonderful, and he seems to go to the restaurant much. Who is the man who was wearing the Canadian-made Goose jacket???



emik   2012.12.27

[英訳⇒和訳です。]

- Rainファンでない女性が、ソウルの清潭洞にある Queen*Park と呼ばれるレストランで本物のRainに偶然出会った時の様子 -
(彼は休暇中だった)

私がブランチを楽しむためにQueen*Park へ行った時、筋骨たくましい男性(その男性の体形は欧米風の鍛えた体)が私の隣のテーブルに座っていて強い印象を受けた。私はそれがRainだと気づいた。彼の素晴らしい/魅力的な体形は天の恵みのように見えた。私の彼氏を含むレストランにいたすべての男性は彼の容貌に圧倒されたと思う。ケケケ

彼がGalaxy 2 ブランドのスマホを使っているのを見て、彼の飾り気のなさ/質素さに惹かれた。彼の 'Kakao Talk' アラームがセットされていてテキストメッセージが届くと着信音が鳴るようになっていた。(彼の着信音は赤ちゃんの声だった、私はそれはとてもかわいいと思ったので彼と同じ着信音に変えた~~!!)

彼はほかの人を気にしていないかのように大声でおしゃべり、しゃべりまくっていた...ケケケ。私は聞いていないフリをして彼が何を言っているのか注意深く耳を傾けた。 彼は身構えて、"僕が出演するべき番組がたくさんありすぎる、でも今後はもっと努力する/頑張る。" と言っていたようだ。放送中(TV)の彼とは違い、話している間彼は真面目な顔をしていた...ケケケ。

お尻が大きすぎるだけ または ただ丸々とした太ももの野球選手とは異なり、Rainは引き締まった体つきで完璧に釣り合いが取れている、理想の体形をしている黒人のように。。

Rainはカナダ製のグースジャケット(ダウンジャケット?)を着た男性と一緒だったけど、得体の知れない/正体がよくわからず怪しい男性だった...ケケケ。

上記のことは昨日(12月23日)お昼ごろのことだった。Rainが何を今より頑張るのか私には想像もつかない。

このレストランは高いけど食べ物はとても美味しい、そして彼はこのレストランへよく来ているようだった。
カナダ製のグースジャケットを着ていた男性は誰??? 



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53881&page=258&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Eng Trans]12-12-26 Speeding967 tweet


secession  2012.12.27
[English translation]

[Those who anonymously want to send your stories or those who want to send your comments by email, can send them to us by email "speedingradio@hanmail.net"]

[Dec 29th show and Dec 30th shows will be broadcast live and as a record, respectively. This week's comment subject is 'The most cruel remark that cut you deeply this year.' Please post many of your funny writings on its bulletin board right away or send them by email.]


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=53883&page=258&searchType=title&searchStr=
Tabi
[FANMADE] Rain's Chibi

Rain's Chibi

by Isfa_Id ( Indonesian Cloud )



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[Fancam]121227 Rain @ Love of country Joint Winter Concert

































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése