Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2015.01.26.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



FORGATÁS


DIAMOND LOVER
 

CREDIT 电视剧-克拉恋人 weibo




CREDIT @陳銘章導演 weibo




Credit 黄玥程Elena weibo









MÉDIA


Az alábbi cikket a DMG jegyzi, a képeken Rain társaságában látható hölgy pedig Wu Bing, a DMG Entertainment egyik alapítója, aki beszédet is mondott a Diamond Lover július 22-i sajtótájékoztatóján. Hogy miért olyan fontos személyiség a filmes berkekben, arról a wikipédia cikkéből tájékozódhatunk, itt: http://en.wikipedia.org/wiki/DMG_Entertainment

A lényeg, hogy a kínai filmvállalat számos amerikai produkciónak volt már koprodukciós partnere vagy disztributora, és nagyon komoly dolognak számít, hogy a Diamond Lover sorozat mögött is ők állnak. Természetesen egy angol fordítás sokat segítene a részletek megismerésében, reméljük, hogy hamarosan ez is a rendelkezésünkre áll majd.


1. DMG
Forrás: http://mp.weixin.qq.com/s?__biz=MjM5MDUwNzM0MA==&mid=202815904&idx=1&sn=8a1ffb7bd54f8045465d98796b852017&3rd=MzA3MDU4NTYzMw==&scene=6#rd



【大事件】DMG印纪娱乐传媒与Rain首次合作打造2015新“剧王” 《克拉恋人》

2015-01-26 DMG
 







DMG 印纪娱乐传媒一直坚持打造“内容为王,创意为先”的国际化影视事业发展战略。我们曾先后与国际巨星小罗伯特·唐尼、约瑟夫·高登·莱维特、布鲁斯·威利 斯、格温妮丝·帕特洛、约翰尼·德普、安东尼·霍普金斯、本·金斯、尼古拉斯·霍尔特等强强合作。DMG印纪娱乐传媒致力于扩大中国电影业在好莱坞以及全 球电影市场的影响力,先后出品《建国大业》、《杜拉拉升职记》、《环形使者》、《钢铁侠3》、《超验骇客》等脍炙人口的精彩大片,吴冰女士和她的团队将中 国电影公司制作好莱坞电影变为现实,这也巩固了她好莱坞第一女总制片人的地位。

在电视剧领域,DMG印纪娱乐传媒也 本着国际化的理念励志打造最优质剧集。由DMG印纪娱乐传媒强势出品,台湾金牌导演陈铭章执导,汇聚Rain、唐嫣、罗晋、迪丽热巴等中韩一线明星的青春 偶像剧《克拉恋人》于1月22日在上海举行媒体见面会。DMG印纪娱乐传媒总裁吴冰女士应邀出席并发表演讲。“韩国巨星Rain在中国家喻户晓,而且这是 他第一次主演一部中国的电视剧,这次合作我相信对Rain本人以及DMG都具有不小的意义。” 吴冰女士表示。





中韩大咖皆“转型”
————————————
《克拉恋人》集结“反差萌
亚 洲超人气偶像Rain收敛阳光气质,在剧中饰演性格阴郁的高冷总裁萧亮,一向以完美形象示人的唐嫣则将彻底地“屌丝”一把,两百多斤的新形象势必让观众看 到目瞪口呆。该剧以“克拉”为概念,试图挖掘每个人身上钻石般光彩的亮点,无论是萧亮还是米朵,都在像钻石经历切割一样经历着生活的磨难和伤害,但重新扬 帆的他们,最终还是收获了属于自己的幸福。浪漫、励志、反转、“扮丑”,亮点如此之多让人忍不住想要一窥究竟。

作为韩国超一线大牌Rain在中国电视圈的“处子秀”,《克拉恋人》在筹备期就已获得多方关注,再加上唐嫣、罗晋、迪丽热巴等当红明星的加盟,《克拉恋 人》的吸引力毋庸置疑。剧中,众演员都将贡献自己从影以来“最大尺度”的表演。阳光帅气的Rain挑战霸道腹黑总裁,唐嫣不惜毁容、上演“丑女变形记”, 翩翩公子罗晋不仅成了花心大少、还是一个尴尬的产科男医生,“乖乖女”迪丽热巴则化身冷艳大明星……能让诸位大牌甘愿如此颠覆,《克拉恋人》的魅力不容小 觑。

“‘米朵’的故事打动了我,而我相信Rain的表演一定是锦上添花。我也相信,如此养眼的阵容,配以情感真挚,又充满正能量的故事一定是国际范儿的,必能引起全世界观看者的共鸣。”DMG印纪娱乐传媒总裁吴冰表示。






DMG出品《克拉恋人》再展雄心
————————————
一流品质无惧“一剧两星”
在 “一剧两星”新政策的影响下,2015影视剧投资“缩水”已是不争的事实。在各方都力求平稳、对市场仍呈观望态势之时,《克拉恋人》以1.5亿投资和中韩 大牌集结的演员阵容霸气出击,惊艳四座。对此,跟众多一线大牌有过亲密合作的陈铭章导演也连连称赞“过瘾”,“在当今的产业环境下,很难想象会有这么一部 舍得下本的作品出现,这对于导演来说是一种压力更是一种动力。”该剧总监制张闻君则认为尽管偶像剧已是荧屏“常客”,但像《克拉恋人》这样品质可以叫板韩 剧、美剧的几乎没有,“我们有着一流的故事、一流的阵容、一流的幕后团队,所以我们的投资有底气。”

“可以说《克拉恋人》只是个开始,2015年DMG还将陆续出品多部影视剧,还会有几档节目在一线卫视登陆。此外,DMG还将与韩国和美国在剧本,导演和演员等领域有不同形式的合作,继续为大家奉献优质的影视剧作品。”DMG印纪娱乐传媒总裁吴冰表示。


































2014年是DMG电视部的丰收年,DMG印纪娱乐传媒出品的《功夫婆媳》、《我叫刘传说》、《私房钱》等多部优质电视剧也陆续开拍,而《北平无战 事》平均收视率高达1.138%,更令业届侧目。而在互联网领域,《12个情人节》星座爱情系列网剧目前正在全面招募演员,在电视节目领域,一档真人励志 节目《汽车推销员》也将在明年登陆深圳卫视。总之,2015年电视部业务将作为DMG印纪娱乐传媒板块之一强势发力。

文/电视部
编/老美



























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése