Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2013.07.29.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»



MÉDIA


enewsWorld
Forrás: http://mwave.interest.me/enewsworld/en/article/42034/masquerade-and-the-jackal-is-coming-rank-as-top-grossing-korean-films-in-japan



Lee Byung Hun and JYJ Kim Jae Joong′s Films are Top-Grossing in Japan

2013.07.29 17:54 CJ E&M enewsWorld Lee, KyungNam Translation Credit : Erika Kim


Lee Byung Hun and Kim Jae Joong became the most successful Korean actors in Japan for 2013 so far, as their films were marked as the top two highest grossing films in the country.

Hallyu magazine It′s KOREAL, released on July 26, revealed the top 10 highest-grossing Korean films in Japan for the first half of 2013.


The highest-grossing film turned out to be Masquerade, which gathered a 12 million audience in Korea. It premiered across 90 theaters in Japan in February, and beat out other local films at the time in audience satisfaction.

The no. 2 spot went to JYJ Kim Jae Joong′s first film in a lead role, The Jackal is Coming. Though it wasn′t as successful in Korea, tickets to its shows on its premiere day in Japan had sold out, and the DVD holding its behind-the-scenes videos topped the Oricon with its release.

 
 
Kim Soo Hyun′s The Thieves, Joo Ji Hoon′s I Am the King, FT Island Lee Hong Gi′s Phoenix, the Song of Promise, So Ji Sub′s A Company Man, Song Joong Ki′s A Werewolf Boy, Hyun Bin′s Come Rain, Come Shine, Park Si Hoo′s Confession of Murder and Rain′s R2B: Return to Base followed in order.

Photo credit: Movie posters, It′s KOREAL


Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Lee Byung Hun és JYJ Kim Jae Joong filmjei hozták a legnagyobb bevételt Japánban

Japánban messze Lee Byung Hun és Kim Jae Joong lett a legsikeresebb színész 2013-ban, mivel a filmjeiket jelölték meg, mint a két legmagasabb bevételt elérő filmet az országban.

Amint az július 26-án az Ez a KOREAL nevű hallyu magazinban megjelent, megnevezték azt a 10 koreai filmet, amely 2013 első félévében a legtöbb bevételt termelte Japánban.

Kiderült, hogy a legmagasabb bevételt a Masquerade hozta, amely 12 milliós nézettséget ért el Koreában. Februárban 90 moziban mutatták be Japánban, és akkor kiütötte a helyi filmeket a közönség megelégedésére.

A második helyezés a JYJ Kim Jae Joong első főszereplésével készült filmé lett, címe The Jackal Is Coming. Bár ez nem volt annyira sikeres Koreában, a bemutatójára a jegyek a premier napján elfogytak Japánban, és a DVD-n található behind-the-scenes videó a megjelenésekor az Oricont vezette.

Ezeket követte sorban Kim Soo 'Hyun The Thieves', Joo Ji Hoon 'I Am The King', FT Island Lee Hong Gi 'Phoenix, the Song Of Promise', So Ji Sub 'A Company Man', Song Joong Ki 'A Werewolf Boy', Hyun Bin 'Come Rain, Come Shine', Park Si Hoo 'Confession Of Murder' és Rain 'R2B: Return To Base' című filmjei.





































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése