Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

5 rendkívül sikeres ember, aki leküzdötte a nehézségeket (2014.12.24.)


BUSINESS INSIDER, Malayzia

Strategy (Stratégia) rovat
Szerző: Sharon Tang
2014. december 24. 7:00 óra

Forrás: http://www.businessinsider.my/5-successful-people-turned-adversity-advantage/#.VKft2KZNAas

Fordította: Harudo 11


A sikert nem kínálják ezüst tálcán. Akármilyen tehetséges vagy szerencsés legyél is, az egyetlen kulcsfontosságú tényező, ami meg fogja határozni, hogy naggyá válsz-e vagy sem: az ellenállóképesség a csapások idején.

Vessünk egy pillantást a világ legsikeresebb emberei közül néhányra, akik legyőzték az élet akadályait, meghátrálás nélkül felvéve a harcot.


1. Steve Jobs

Pic credit: Justin Sullivan/Getty Images

Az Apple Inc. temperamentumos társalapítója 1985-ben utcára került, miután John Sculley, a cég akkori vezérigazgatója kirúgta. Csak 1997-ben tért vissza az Apple-höz, és hozzálátott, hogy életet leheljen a cég zászlóshajójába, és kultikus brand megtestesítőjévé változtassa azt. Jobs egyszer azt mondta, hogy az Apple-től való menesztése "a legjobb dolog" volt, ami valaha is történhetett vele. Kifejtette: "A sikeressé válás terhét felváltotta annak a könnyedsége, hogy ismét kezdő lettem. Ez tette lehetővé, hogy szabadon lépjek életem egyik legkreatívabb szakaszába."


2. Rain

Pic credit: ROBYN BECK/AFP/Getty Images

A dél-koreai szupersztár és zenei producer, Jung Ji-hoon, aki RAIN művésznéven jobban ismert, a 2000-es évek elején kezdett a világ meghódításába. De a siker nem jött könnyen: Rain családját súlyosan érintette az 1997-es recesszió. Nem tudták fizetni a lakásbérleti díjat, így a családot a rokonoknak kellett magukhoz venniük, miután kilakoltatta őket a bérbeadó. Az édesanyja küzdött a cukorbetegségével, mivel nem engedhették meg maguknak sem az orvosi kezelést, sem az inzulint. Rain elmondása szerint őt újra és újra elutasították a művészeti menedzsment ügynökségek, akik azt mondták, hogy túlságosan csúnya ahhoz, hogy sztár lehessen belőle. Végül 2000-ben felvette az egyik szórakoztatóipari cég. Az édesanyja ugyanabban az évben halt meg.


3. Soichiro Honda

Pic credit: The Asahi Shimbun via Getty Images

A mérnök-zseni, Soichiro Honda, egyik munkahelyről a másikra sodródott: többnyire szerelőként dolgozott, de megpróbálkozott a gyermekfelügyelettel és az autóversenyzéssel is. Megpróbált mérnöki munkát szerezni a Toyota Motor Corporationnél is, de elhajtották. 1948-ban megalapította a Honda Motor Company-t, amelyet ma az egyik leginnovatívabb cégként jegyeznek a világon. A People Magazine 1980-ban "Az év 25 legérdekesebb embere" között említette, valamint "a japán Henry Ford"-nak nevezte.


4. Michelle Yeoh

Pic credit: ChinaFotoPress/ChinaFotoPress via Getty Images




Michelle Yeoh, aki négyévesen kezdett balettozni, végigélte, ahogyan arról szőtt álmai, hogy primabalerina legyen, semmivé foszlottak egy főiskolai évek alatt szerzett hátsérülés következtében. Ámde rendíthetetlen elhatározással úgy döntött, hogy színészként folytatja tovább, és olyan filmeknek lett a sztárja, mint a James Bond-film Tomorrow Never Dies, vagy Ang Lee blockbustere a Crouching Tiger, Hidden Dragon. Ma Yeoh Ázsia legjobban fizetett színésznője.



5. Harland David Sanders

Pic credit: Fred Ross/Toronto Star via Getty Images

Mielőtt a Kentucky Fried Chicken hivatalos arca lett, Harland David Sanders egy lecsúszott munkanélküli volt, akit több tucat munkahelyről elküldtek. Beutazta az egész USA-t, hogy étkezőkocsikban próbálja értékesíteni a rántott csirkéjét, és kénytelen volt az autója hátsó ülésén aludni, míg végre megszerezte a franchise-jogokat Utahban. Az ő titkos receptje a hálózat legnagyobb értéke, melyet állítólag szigorúan őriznek Lexingtonban, Kentucky-ban, a cégközpont pincéjében.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése