Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2015.01.12.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»


INSTAGRAM / TWITTER


1.
STYLISTMJ
Forrás: http://instagram.com/p/xvI-uIBmbi/?modal=true
Kísérőszöveg:
진짜가 나타났다.💋💋💋
지훈이형 팬이에요.☁️☁️☁️



2.
rain_oppa (RAIN)
Forrás: http://instagram.com/p/xvIur9pSiV/?modal=true




Rain második posztja a mai napon:
Forrás: http://instagram.com/p/xvIiW-pSiC/?modal=true
Kísérőszöveg:
"Kkkkkkk 립스틱은 처음..."



3.
less_photo
Forrás: http://instagram.com/p/xw0UpzjUgv/?modal=true
Kísérőszöveg:
@rain_oppa

A képek a Dazed & Confused magazin fotózása során készültek.



Forrás: http://instagram.com/p/xw0MKYDUgl/?modal=true
Kísérőszöveg:
@rain_oppa






MÉDIA


1.
KPOPHERALD
Forrás: http://www.kpopherald.com/view.php?ud=201501121157531439013_2





Rain, Kim Tae-hee spotted dating in Shanghai
Updated: January 12 2015



South Korean singer-actor Rain and actress Kim Tae-hee were sighted together in Shanghai, local news outlets reported Monday.

According to the reports, the hallyu star couple boasted steady romance, with Kim visiting Rain at his drama studio in Shanghai.

Rain is currently shooting for the Chinese TV series “Diamond Lover” in the Chinese city.

The two have mostly enjoyed dates abroad since they made their romantic relationship public in January 2013.

The pair was also spotted at an amusement park in the Los Angeles in 2013 when Rain was staying in the U.S. to film for the Hollywood flick “The Prince.”

The speculation arose last June that the couple would soon tie the knot after Rain was baptized at the Catholic Church, reportedly for Kim, who is to be a devout follower of the Catholic faith.

But his agency CUBE Entertainment spurned the rumors, saying they have no plans for marriage yet.

In the upcoming Chinese drama, Rain plays the lead role as the CEO of a diamond jewelry firm, who ends up finding his true love.

By Ock Hyun-ju (laeticia.ock@heraldcorp.com) 

Magyar fordítás
Fordította: Harudo11


Raint és Kim Tae-hee-t látták randevúzni Sanghajban


A dél-koreai énekes-színész Rain és Kim Tae-hee együtt volt látható Sanghajban a helyi hírügynökségek hétfői jelentése szerint.

A tudósítások szerint a hallyu sztárpárja nyíltan mutatta meglévő kapcsolatukat azáltal, hogy Kim meglátogatta Raint a filmstúdióban Sanghajban.

Rain jelenleg a Diamond Lover című kínai tévésorozatot forgatja a kínai városban.

A páros többnyire külföldön randevúzik, mióta nyilvánosságra került a kapcsolatuk 2013 januárjában.

Szintén látták őket egy vidámparkban 2013-ban Los Angelesben, amikor Rain az USA-ban tartózkodott a hollywoodi "The Prince" című film forgatásán.

A múlt év júniusában találgatások kezdődtek a páros közeli házasságkötéséről, miután Rain megkeresztelkedett a katolikus vallás szerint, állítólag Kim kedvéért, aki hithű követője a katolikus vallásnak.

Ám a CUBE Entertainment elutasította a pletykákat, azt állítva, hogy még nem terveznek házasságot.

A következő kínai dráma főszerepében Rain egy gyémánt-cég elnökét játssza, aki végül megtalálja az igaz szerelmet.

2.
KOREABOO
Forrás: http://www.koreaboo.com/news/celebrity-couple-rain-and-kim-tae-hee-going-strong-in-their-relationship-with-a-date-in-china/






Rain and Kim Tae Hee still dating after 2 years with cute date in China



News has it that Rain and Kim Tae Hee were reportedly spotted on date in Shanghai, China, while Rain was there for his scheduled activities.

Naming it a “Shanghai Romance”, Korean news site STARNEWS reports that according to several officials, the actor-singer and actress spent a romantic time with each other, proving their sustained love relationship that has lasted for more than two years.

The two publicly announced their relationship in January 2013, while Rain was still serving his mandatory 2-year military service. After completing his military service in July 2013, Rain was photographed on his dates with Kim Tae Hee. While there were rumors spreading of the two getting married after Rain got baptized in July last year, Rain’s agency (then Cube DC) denied the rumors.

Rain was then in China to film his new Chinese drama Diamond Lover, which was a project that could draw him $5.5 million USD worth of earnings. Kim Tae Hee personally made a trip to Shanghai for a surprise event by showing her boyfriend support at the drama filming set. The drama’s production staff were also pleasantly surprised by her unexpected appearance.

Source: STARNEWS


Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Rain és Kim Tae-hee 2 év elteltével még mindig randevúzik, egy bájos találka Kínában
A hírek azt jelentették, hogy Rain és Kim Tae Hee állítólag randevúzáson volt látható Sanghajban, Kínában, mialatt Raint oda kötik az aktuális tevékenységei.

Sanghaji szerelemnek nevezve, a STARNEWS koreai híroldal tudósított arról, hogy számos hivatalosság szerint a színész énekes és a színésznő romantikus időt töltött egymással, amelyek igazolják a már több mint két éve meglévő tartós szerelmi kapcsolatukat.

A pár 2013 januárjában jelentette be nyilvánosan a kapcsolatukat, mialatt Rain kétéves katonai szolgálatát töltötte. Miután befejezte a katonaságot 2013. júliusában, Rainről fényképek készültek, amint Kim Tae Hee-vel randevúzott. Bár pletykák terjedtek a pár házasodási szándékáról miután Rain megkeresztelkedett tavaly júliusban, Rain ügynöksége (akkor a Cube DC) tagadta a híreszteléseket.

Rain most Kínában van a Diamond Lover című új kínai tévésorozata forgatásán, amely projektért 5.500.000 USD díjazásban részesül. Kim Tae Hee személyesen szervezte az utazását Sanghajba, hogy egy meglepetés-eseménnyel mutassa ki kedvesének támogatását a filmforgatás helyszínén. A forgatócsoportot is kellemesen meglepte a váratlan megjelenése.


































  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése