Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2013.07.13.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»


MÉDIA



YunyYeGaJunGye_Rain discharge from the military




CLOUD HUNGARY

A Cloudok magyar közössége ezen a napon tartotta országos összejövetelét, melyet összekötöttünk Rain leszerelésének megünneplésével. Egy egésznapos, sőt, az éjszakába is belenyúló programot szerveztünk, melynek során Rain zenei és színészi munkásságának hazai közönséggel való alaposabb megismertetését is célul tűztük ki. Tartottunk előadásokat, vetítettünk sok filmes illusztrációt, és még mi magunk is készítettünk ünnepi összeállításokat. Sokat nevettünk, ettünk-ittunk, kiváló táncbemutatókat élveztünk, és még adományokat is gyűjtöttünk, melyeket a Bátor Tábornak adtunk át Rain nevében. A nap végén belefeledkeztünk a hatalmas vászonról feldübörgő Rain-koncert hangjaiba és látványába, amelytől kissé kábultan, ám fellelkesülten vetettük bele magunkat az a Shinshoku Fever Rainy Night-jába.

A sokszínű programot a KOFICE támogatásával tudtuk megvalósítani, melyet pályázaton nyertünk el. Magyarországon mi lettünk a 'Hallyu Team' kitüntető cím első birtokosai, melyet azóta is büszkén mutatunk ország-világnak a közösségi felületeinken.

A nap eseményeiről készült áttekintést és a videónaplót itt nézhetitek meg:


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése