Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2013.07.26.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»


MÉDIA


1.
SONIC BANG - RAIN ÜZENETE


A leszerelése óta ma először láttuk Raint - igaz, csak egy videoüzenetben, amelyet a Sonic Bang Fesztivál látogatóinak címzett - angolul. De az üzenet az üzenetben sokkal fontosabb, mint a szavakban kifejezett tartalom: Rain megvan, jól van, és készül a feladataira.



[Vid]130726 Rain SONIC BANG video message (24 Aug 2013) 
https://www.youtube.com/watch?x-yt-ts=1421828030&x-yt-cl=84411374&v=TBaJiLfR2EY

"Hello, itt Rain. Hosszú idő telt el. 
Fellépek majd a Sonic Bang fesztiválon augusztus 24-én.
Igazán nagyon várom, hogy mindegyikőtöket láthassam ott, és remélem, 
hogy mindenki a legnagyobb rendben van. Hamarosan találkozunk!"


"RAIN" in SONIC BANG!-24 August 2013

Return of the K-Pop King - Rain to play SONIC BANG!

Rain is ready to bring all his hit songs including It’s Raining, I’m Coming, Hip Song, Busan Girl, Love Song and Rainism to rock the SONIC BANG stage with his super sexy dance moves.
Meet Rain and other international artists in the Singha Corporation Presents SONIC BANG, the Ultimate International Music Festival Experience at Impact Muang Thong Thani on 24 August. Tickets are available at all ThaiTicketMajor outlets. For more information and updates, please call 02-262-3838 or log on to www.thaiticketmajor.com, www.sonicbang.net and www.facebook.com/SonicBang.Bectero.

A fesztivál honlapjairól származó hirdetések magyar fordítása:
Fordította: Harudo11
"ESŐ" a SONIC BANGen! - 2013. augusztus 24.

A K-pop Királyának visszatérése - Rain fellép a SONIC BANGen!

Rain készen áll, hogy elhozza a legjobb dalait, mint az It's Raining, I'm Coming, Hip Song, Busan Girl, Love Song és a Rainism, és hogy megrengesse a SONIC BANG színpadát a szuper szexi táncos mozgásával.
Találkozzon Rainnel a többi nemzetközi művésszel a Singha Corporation Presents SONIC BANG-jén, a Legnagyobb Nemzetközi Zenei Fesztivál Élményen az Impact Muang Thong Thaniban augusztus 24-én. A jegyek kaphatók....



2.
KEJ NEWS
Forrás:  http://www.kejnews.com/magazines/37?type=special


Rain pályafutásáról a japán magazin különszámában kb. ötven oldalas összeállítás jelent meg.




 
Credit : Baby_Tree
Credit: @yoshime4010







source : sizuku219
source : http://rain2banhada.blog.fc2.com/blog-entry-1360.html











































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése