Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2013.07.09.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»






1.
STAR NEWS
Forrás: http://news.naver.com/main/read.nhn?mode=LSD&mid=shm&sid1=106&oid=108&aid=0002231757



'말년병장' 비, 10일 제대 전역 인사는 한다

기사입력 2013-07-09 15:03 | 최종수정 2013-07-09 17:16




군 복무 중인 가수 비(정지훈)가 예정대로 오는 10일 제대한다.

비의 매니지먼트를 진행할 큐브엔터테인먼트 측은 9일 "비가 오는 10일 오전 서울 용산구 국방부 국방홍보원에서 전역할 예정이다"고 밝혔다.

비가 전역 후 처음으로 등장하는 공개석상인 만큼 이날 현장에는 수많은 팬들과 취재진이 몰릴 것으로 예상된다. 특히 최근 그가 소속된 국방부 홍보지원대대(연예병사)의 복무 실태가 도마 위에 오른 만큼 이에 대한 비의 언급이 나올지도 관심이 쏠린다. 

비 측에 따르면 비는 이날 현장에 자리할 취재진과 팬들을 향해 간단한 전역 인사를 할 예정이다. 하지만 최근 불거진 연예병사 기강 해이 논란을 의식한 듯 전역 기념행사 및 기자회견 등은 없을 것이라는 소속사 측의 설명이다. 

한편 국방부는 진행 중인 국방 홍보원 및 홍보 지원대 전반에 걸친 특별 감사를 이번 주 내로 마무리 짓고 엄중한 조치를 취하겠다는 방침을 밝혔다. 단, 비는 징계 없이 예정대로 전역할 것이라는 입장을 덧붙였다. 

위용섭 공보담당관(육군 대령)은 지난 5일 진행된 정례 브리핑에서 "정지훈 병장은 (당시 방송을 통해 논란이 됐던) 일부 연예병사들과 상관이 없으며 문제가 없는 것으로 파악이 됐다"며 "예정대로 10일에 전역할 것"이라고 밝혔다.

위 담당관은 이어 당시 위문 공연에 참석한 비의 행적과 관련해 조사된 내용을 언급하기도 했다. 

그는 "비는 당시 공연을 마치고 다른 병사들과 식사를 함께 하지 못했기 때문에 간부들과 식사를 하고 숙소에 와서 취침을 한 것으로 알고 있다"며 "설사 비가 식사 중 음주를 했다고 해도 간부의 지휘 아래 격려 차원에서 충분히 할 수 있는 행동이라 판단하고 있다"고 밝혔다. 

앞서 연예병사 복무기강 해이 논란은 지난달 25일 방송된 SBS '현장21'에서 연예병사들의 군 복무 실태를 심층보도하면서 불거졌다. 방송에서는 지난 달 22일 오전 3시가 넘은 시각 연예병사들이 지휘관 인솔 없이 개인적으로 출타해 술을 마시는 모습 등을 포착, 방송을 통해 공개했다. 

또한 비는 지난 1월 배우 김태희와 만나는 과정에서 네 차례의 군인복무 규율을 위반해 7일 간 근신 처분을 받기도 했다. 

지난 2011년 10월 현역 입대한 비는 5사단 신병교육대 조교로 복무하다 지난해 3월 국방부 근무지원단 지원대대 홍보지원대원으로 보직을 변경했다.

Angol fordítás
Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/09-jul-13-star-news-rain-ll-never-forget-to-give-a-greeting-at-th
English translation by 화니

Rain'll never forget to give a greeting at the discharge scene scheduled for the 10th.
Cube Entertainment which is supposed to represent Rain expressed on the 9th, "Rain will be discharged from the Defense Media Agency located in Seoul's Yongsan-gu on the morning of the 10th "

Considering Rain's first public appearance since the actual management status of entertainment soldiers recently came under controversy, crowds of reporters are expected to swarm the scene of the discharge.

According to the management company, Rain'll give a brief greeting to reporters and his fans, but there won't be any celebration and press interviews. This measure seems to be attributed to a recent controversy over the slack military discipline at the public information support services in which entertainment soldiers are serving.

Meanwhile, the Defense Ministry said that they would take decisive action after finishing up their inspections throughout the Defense Media Agency and the military public information support service this week, and that Rain would be discharged from military service as previously arranged.

Army colonel 'Wui Yong-Seop', the press officer of the Defense Ministry, said at a regular briefing last 5th, "The military has concluded that no disciplinary action won't be taken against Rain in connection with the controversy, and that he'll be discharged from the army on the 10th as arranged."

Wui added, "After a concert at that time, Rain had dinner with military officials, not with other entertainment soldiers, and then he went back to the lodge to sleep." "Even though he drank at the dinner table, it is easy enough to see how it happened, in a sense of deriving encouragement under the supervision of the officers."

Before this, Rain was placed under a week's probation by violating military rules a total of four times in the process of dating actress 'Kim Tae-Hee' last January.

He has been serving as an entertainment soldier in the military public information support service of the Defense Media Agency, which is part of the Ministry of Defense since he was inducted into the army in July 2011, served as an assistant instructor in the 5th Division Recruit Training Center, and was transferred to the Defense Media Agency.

Magyar fordítás
Fordította: Harudo11

Rain fogadtatása nem lesz elfelejtve a 10-ére ütemezett leszerelésének helyszínén

A Cube Entertainment, amely Rain képviseletére hivatott, 9-én bejelentette, hogy "Rain le fog szerelni 10-én reggel a Defense Media Agency helyén, amely a szöuli Yongsan-guban van."

Tekintetbe véve, hogy ez Rain első nyilvános megjelenése, mióta a szórakoztató katonák jelenlegi vezetésének helyzete a viták kereszttüzébe került, várható, hogy riporterek tömege fog rajzani a leszerelés helyszínén.

Az ügynökségre hivatkozva, Rain egy rövid üdvözlésben részesíti a riportereket és a rajongókat, de nem lesz semmiféle ünneplés és nem fog interjút adni. Úgy tűnik, hogy ez az intézkedés a közelmúltban történt botránynak tulajdonítható, amely a nyilvános információs támogató szolgálat körüli laza katonai fegyelmet érinti, ahol a szórakoztató katonák töltik a katonaidejüket.

Eközben a Honvédelmi Minisztérium bejelentette, hogy határozott lépéseket kíván tenni a Defense Media Agency és a katonai nyilvános támogató szolgálat vizsgálatának lezárását követően ezen a héten, és hogy Rain el lesz bocsátva a katonai szolgálatból amint azt korábban ütemezték.

Wui Yong-seop katonai ezredes, a Honvédelmi Minisztérium sajtóreferense elmondta az 5-i rendszeres eligazításon, hogy "A hadsereg arra a következtetésre jutott, hogy nem lesz fegyelmi eljárás Rain ellen a botránnyal kapcsolatosan, és hogy 10-én a tervezettek szerint leszerel a hadseregből."
Wui hozzátette: "A koncert után Rain együtt vacsorázott a katonai vezetőkkel, és nem a többi szórakoztató katonával, majd azután visszament a szállásra aludni." "Annak ellenére, hogy ivott a vacsoraasztalnál, elég könnyű látni, hogy ez hogyan is történt, a tisztek felügyelete alatt, érzékelve a tőlük eredő bátorítást."

Ezt megelőzően Rain egy hét próbaidőre lett bocsátva a katonai szabályok négyszeri megszegése miatt a Kim Tae-hee-vel történt randevúzása során januárban.

Rain szórakoztató katonaként szolgál a Defense Media Agency katonai nyilvános információs támogató szolgálatánál, amely a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozik. A hadseregbe 2011. júliusában vonult be (októberben - a ford. megj.), kiképzősegédként szolgált az 5. Hadosztály Kiképzési Központjában, ahonnan áthelyezték a Defense Media Agency-hez.


2.
THE KOREA HERALD
Forrás: http://www.koreaherald.com/view.php?ud=20130709000813



Rain finishes scandal-hit military service
Singer-actor to get off to new start with new agency
Published : 2013-07-09 19:57
Updated : 2013-07-09 19:57




K-pop superstar Rain, or Jung Ji-hoon, was officially discharged from his mandatory military duties on Wednesday after nearly two years of service. The entertainer entered the military in October 2011 and served as a PR officer for the Defense Media Agency.

As a celebrity soldier, Rain was caught in a string of controversies during his service that raised the question of whether disciplinary actions would force the entertainment solider to be discharged later than originally scheduled. The military’s alleged special treatment of celebrity soldiers had been under close scrutiny and criticism by the public.

The most recent scandal involved violating on-duty military rules by drinking and visiting an erotic massage parlor with fellow entertainment soldiers after a concert.

Two weeks ago, Rain and several other active duty PR soldiers including singer Se7en, Sanchu of the group Mighty Mouth, KCM (Kang Chang-Mo), and Kim Kyung-hyun from group “The Cross” were filmed wearing civilian clothes, using cellphones and drinking alcohol. Se7en and Sanchu were also filmed leaving an erotic massage parlor at 3 a.m.

Last year, Rain also came under fire following reports of going on dates with popular actress Kim Tae-hee while on official military duty. According to the Defense Ministry, Rain spent 71 days off duty last year, compared to the average of 43 days given to non-celebrity soldiers. The singer was reportedly sentenced to seven days of confinement for the incident.

Despite all the controversies surrounding the celebrity’s commitment to his military service, Rain is scheduled to return to his fans and continue his activities under his new agency, Cube Entertainment, joining label mates Beast, 4Minute and G.NA among others.

Cube Entertainment CEO Hong Seung-seong, who was one of the first to train Rain, announced at the end of May that the singer, actor and producer agreed sign an exclusive contract with the agency to be effective the day of his military discharge.

Hong stated that fans would become witnesses to the star’s second wave and experience his potential to become the next “world-class entertainer.”

By Julie Jackson (juliejackson@heraldcorp.com)


Magyar fordítás
Fordította: Harudo11
(A blog írójának megjegyzése: a cikk hemzseg a tárgyi tévedésektől és csúsztatásoktól.)

Rain befejezi botrány-sújtotta katonai szolgálatát
Az énekes-színész új ügynökséggel vág neki egy új kezdetnek

A K-pop szupersztár Rain, vagyis Jung Ji-hoon, hivatalosan befejezi kötelező katonai szolgálatát szerdán, közel két évnyi katonáskodást követően. Az előadóművész 2011. októberében vonult be a hadseregbe és PR-katonaként szolgált a Defense Media Agency-nél.

Mint egyike a híresség-katonáknak, Rain sorozatosan a viták kereszttüzében állt a szolgálati ideje alatt, amely felvetette a kérdést, hogy nem kellene-e a fegyelmi eljárás miatt a szórakoztató katona leszerelését a tervezetthez képest későbbi időpontban engedélyezni. A hadsereget a szórakoztató katonákat érintő állítólagos kivételezett bánásmód miatt erős figyelemben és kritikában részesült a közvélemény részéről.

A legutóbbi botrány során megsértették a katonai szolgálati szabályokat, mivel italoztak és egy erotikus masszázsszalonban tettek látogatást a szórakoztató katonák a koncertjüket követően.

Két héttel ezelőtt Rain és több aktív szolgálatban lévő PR-katona, köztük Se7en, Sangchu a Mighty Mouth együttesből, KCM (Kang Chang-mo) és Kim Kyung-hyun a "The Cross" nevű formációból, filmre került civil ruhát viselve, mobiltelefon használata és alkoholfogyasztás közben. Se7ent és Sangchut még egy masszázsszalon elhagyása közben is lefilmezték hajnali 3 órakor.

Tavaly Rain is tűz alá került egy tudósítást követően, mikor a népszerű színésznővel, Kim Tae-hee-vel randevúzott szolgálati időben. A Honvédelmi Minisztérium szerint Rain 71 napot volt távol a szolgálatából az elmúlt évben, szemben az átlagos sorkatonáknak járó 43 nappal. A jelentések szerint az énekest hét napos laktanyai tartózkodásra ítélték az incidens miatt.

Minden vita ellenére, mely a hírességek elkötelezett katonai szolgálatteljesítését érinti, Rain a tervek szerint fog visszatérni a rajongóihoz és folytatja a tevékenységeit egy új ügynökséggel, a Cube Entertainmenttel, amelynek égisze alá tartozik többek közt a Beast, a 4Minute és G.Na is.

A Cube Entertainment vezérigazgatója, Hong Seung-seong, aki egyike volt Rain felkészítőinek, május végén bejelentette, hogy az énekes, színész és producer elfogadta az ügynökség kizárólagos szerződését, amely a leszerelése napján lép életbe.

Hong kijelentette, hogy a rajongók tanúi lesznek a sztár második hullámának, és meg fogják tapasztalni Rain képességét arra, hogy a következő "világszínvonalú előadóművésszé" váljon.
















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése