Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2014.12.25.

RAIN CHRONICLE: 00 MONTH 2021

NAP / DAY

 

 

MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?
WHAT DID RAIN DO THAT DAY?

 

Nincs elérhető információ / No information available.

 

 

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

 

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):
EVENTS, NEWS, COVERAGES OF THE DAY (overview):


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

 

 ESEMÉNYEK & HÍREK / EVENTS & NEWS

 

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


RAIN
rain_oppa / @29rain


메크메크....

[Boldog karácsonyt... Boldog karácsonyt...]


20141225-0001




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


stylistmj

지훈이형 크리스마스 선물 감사합니당 ㅎ 빵꾸 날때까지 신을께욤 ㅎㅎ

20141225-0002



20141225-0003 


  


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


DIAMOND LOVER - Rain és a forgatócsoport a Pegasus Parkban járt.

A Cloud USA magyarázata:

"Karácsony napján a QinSen Group (az ősi kínai kultúra és kulturális örökség megismertetésére és támogatására szegődött vállalat) közzétett egy írást a Weibo oldalán Rain és a Diamond Lover stábjáról, akik a Pegasus Park Karácsonyi házában tettek látogatást a forgatás során.
Ahogy értettem, a Pegasus Park egy luxusnyaralókból (villákból és apartmanokból), éttermekből, művészeti galériákból, pihenőkertekből, ősi csatornákból és tavakból stb. álló hatalmas üdülő-komplexum  a klasszikus kínai építészet stílusában. A Pegasus Parknak két telephelye van, az egyik Sanghajban, a másik Shaoxingban. Minden kínaiul található erről a helyről - minden -, de azt hiszem, hogy ez is a lényeg."

Forrás: Stephe https://cloudusa.wordpress.com/2015/01/05/images%E5%85%8B%E6%8B%89%E6%81%8B%E4%BA%BA-diamond-lover-check-pegasus-par




韩巨星Rain圣诞节再度驾临品臻園

2014-12-25




巨星现身时总会显得那么耀眼,更何况这一天是全球同庆的浓情圣诞!


今天,韩巨星Rain携剧组《克拉恋人》一行,再度神秘空降朱家角品臻園现场,引爆了熙来攘往的品臻園客户的热情!巨星与华丽圣诞大宅品臻園相映成辉,园内,600岁明代江南第一官厅和古戏台格外奢雅璀璨,空气里洋溢着欢乐圣诞气息。而千平安麓别业,成为《克拉恋人》剧组的钟情取景地,家族情景剧在此再度浓情上演。



为什么品臻園光华初绽,即成天然影视基地?为什么选择品臻園·安麓别业?


举凡来过的品臻園的品味之士,无不为这样一所前所未有的文化遗产里的中国园子所打动,而其千平安麓别业,糅合古今精工,中西精粹,极致奢雅,堪为中国士绅家业天下的最好样本。





Rain倾情出演的《克拉恋人》一剧中,其父乃珠宝业上市公司董事局主席,耀目家族身价和品位,唯安麓别业这样的东方大宅院,足堪匹配。在士绅中国大片场般情境的中国样板间——安麓别业,拍摄时才能更加有带入感,拍出的片子更加真实,几乎不用演,就可以入戏。



品臻園,中国文化价值的当代传承者,已经揭开神秘面纱。2014——-2015圣诞跨年季,快来朱家角品臻園踏云游园,一睹古典上海、中国士绅宅院和巨星风采吧!





再现深藏中国人心中的最高院居境界,唯此品臻園

园动中国,私家园林大得超乎想象! 品臻園· 邻湖别院,仅650万,0.39超低容积率,产权面积约426平米, 每户私家园林面积奢阔约258—711平米,即将众望公开!

礼宾接待:上海·朱家角珠湖路五零五号

品臻预约品鉴:021—59238000






























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése