Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2008.07.19.

SZOMBAT / SATURDAY



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

📰   EDaily - 역시, 비! ...세상에서 하나뿐인 '금장 커스텀 운동화' 생일선물 '화제'



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


EDAILY




역시, 비! ...세상에서 하나뿐인 '금장 커스텀 운동화' 생일선물 '화제'

입력시간 | 2008.07.19 11:37 | 양승준 기자 kranky@



[이데일리 SPN 양승준기자] 최근 생일을 맞은 월드스타 비가 스포츠 브랜드 회사 나이키로부터 세상에서 하나 밖에 없는 특별한 선물을 받는다.

스포츠 브랜드 나이키 코리아는 지난 6월 25일 비의 생일을 축하하기 위해 커스텀 운동화를 특별 제작해 생일 선물로 비 측에 전달할 예정이다.

커 스텀 제품이란 고객 한 명만을 위해 회사가 특별히 디자인해 만든 한정품. 나이키는 비의 커스텀 운동화를 위해 로고 등 여러 곳에 금장 처리를 했으며, 운동화 앞 코에는 ‘레인 (Rain)’이란 영문 이름도 특별히 새겨 넣었다. 

나이키 코리아 홍보팀 관계자는 “비가 자사의 운동화를 즐겨 신는 만큼 비의 생일에 어떤 선물을 할까 고민하다 이번 커스텀 제품을 만들게 됐다”며 “운동화 제작은 마쳤지만 비의 스케줄 문제로 아직 직접 전달하지는 못한 상태다”고 전했다.

한편, 비는 지난 6월 30일 일본에서 열린 팬미팅에서 현지 팬들이 깜짝 준비한 케이크와 생일 축하 노래를 들으며 뒤늦게 팬들과 행복한 생일 잔치를 치룬 바 있다.

비는 독일에서 영화 ‘닌자 어쌔신’의 촬영을 마치고 현재 올 가을께 발매될 음반 작업에 몰두 중이며 오는 27일 한국 팬미팅을 앞두고 있다. 




(Nincs fordítás.)
A cikk arról számol be, hogy Rain egy egyedi díszítésű és készítésű cipőt kapott a Nike-tól a születésnapjára.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése