Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2008.09.05.



FELTÖLTÉS ALATT




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=14215&page=589&searchType=title&searchStr=
hongtha

Rain enters the fashion world

ain's work had expanded to fashion business.  On September 3rd, Rain's company, J.Tune entertainment disclosed the brand name of J.Tune Creative.

According to J.tune, they indicated, "Rain participated in the manufacture named the fashion brand as "SIX TO FIVE".  Also, using the foundation of management philosophy from Global Fashion & Design Company, will be officially launch in the market."

According to the company, brand name "SIX TO FIVE" concept contains five senses of human and expand into six senses with new perception and cultural pursue, mixed with perceptual elements in traditional image 'trendy traditional casual'.

日刊體育 - 歌手Rain進軍時尚領域

Rain的工作領域已擴展到時尚事業。9月3日,Rain所屬經紀公司JTune娛樂公開了Rain的時尚&設計專門附屬公司Jtune Creative的新品牌命名。

據Jtune方面稱:“由Rain全方面的參與製作的時尚品牌名稱已定爲‘SIX TO FIVE’。而且以全球時尚&設計公司(Global Fashion & Design Company)的經營哲學理念爲基礎,將在近期正式上市。”

據所屬公司透露,品牌“SIX TO FIVE”的內涵爲超越人所具有的五種感官,對包含第六感的新感性和文化的追求,即追求在經典形象中混入感性元素的“時尚傳統休閑”。
source: Daily Sports
english translation: rain-america




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=14216&page=589&searchType=title&searchStr=
hongtha

2009 Rain Calendar (Japan Version)


Price: US $29.35
Release Date: October 18, 2008
Size: 42 × 29.7cm ( ~ 14 x 10in.)
YesAsia http://www.yesasia.com/us/rain-calendar-japan-version/1011776922-0-0-0-en/info.html
ピ (Rain) / 2009年カレンダー

Price : ¥2,625
Release Date : 2008年10月18日
A3 Size
HMV Japan http://www.hmv.co.jp/product/detail/2775225



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=14217&page=589&searchType=title&searchStr=
레인아파트

[스포츠조선][동영상]SK텔레콤, 생각대로 T "정지훈의 생각대로 편" 온에어 







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=14218&page=589&searchType=title&searchStr= 


토요일 밤 8:50   [생방송 쇼도 보고 영화도 보고]

[OBS 편성표]
http://www.obs.co.kr/schedule/Schedule.aspx


[쇼영 공지사항]
http://www.obs.co.kr/perprogram/NoticeView.aspx?pgmid=E071200018¬iceid=173&pagenum=0

고품격 하이브리드 쇼, 생방송 <쇼영>
[1부]
더 인터뷰 : 베이징 올림픽에서 만난 가수 비




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=14219&page=589&searchType=title&searchStr=
카라의창


[스포츠조선] SK텔레콤, 생각대로 T "정지훈의 생각대로 편" 온에어 
SK텔레콤, 생각대로 T "정지훈의 생각대로 편" 온에어

 생각대로T, [정지훈의 생각대로편] 온에어  - 생각대로 T를 통해 오랜만에 시청자들을 만나는 월드스타 정지훈의 더욱 훈훈해진 모습  - 강아지를 질투하는 .. ... 스포츠조선 2008-09-05 10:51
 
 


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=14220&page=589&searchType=title&searchStr=

[세계일보]CF로 간 스타들 송열풍에 빠지다. ..중..비  





CF로 간 스타들 송열풍에 빠지다.

 최근에는 정지훈이 CF바통을 이어받아 밤에 라면을 먹다가 매니저에게 걸려온 전화에 사우나를 한다고 대응하는 능청스러운 연기와 함께 '되고송'을 불러 다시 한번 열풍을 예고하고 있다.



 






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése