Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2010.02.11.




[조선일보]
엠블랙, 의류 화보 통해 개구쟁이 컨셉 공개, '시크돌? 이젠 아냐~'




[펌] 비느 JFK공항 도착했다고 올라왔음
JFK 공항 도착했다고 올라왔음...
http://gall.dcinside.com/list.php?id=rain&no=214895&page=1&bbs=
http://gall.dcinside.com/list.php?id=rain&no=214897&page=1&bbs=

Video




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17502&page=370&searchType=title&searchStr=
Cuckoo

Rain arrived safely in JFK New York






[please credit Cuckoo@NY if you reposted this message]


Finally, he arrived safely in New York.
The weather was really bad. The road condition was terrible.
His plane landed around 9:45pm and parked at gate at 10:15
He came out with his English teacher around 11:00pm.
They didn't have much luggages. He wore his headphone and sunglassess.

I and one fan gave him gifts. He took them and said "Thank You" to us.
He looked ok and wore smile when he said "Thank You"
I talked to his English Teacher "Thanks God, you guys arrived safely finally. The weather was really bad"
English Teacher replied me 'yes, I can see".  His warm and nice behavior really surprised me this time.

Anyway, Rain looked well, didn't look tired though, probably he had good rest on the plane.

p.s. Attached pictures of JFK, outside arrival terminal, a lot of snow...Thanks God, we all safe..






http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17503&page=370&searchType=title&searchStr=
카라의창

설 연휴 스타들은 과연 뭘할까?  



스포츠칸 원문

▲비=국내 스타 중 가장 바쁘기로 유명한 비는 역시 이번 명절 연휴에도 일정이 있다. 미국 현지에서 12일 열리는 문화체육관광부 주최 파티에 초청돼 지난 10일 출국, 현재 미국 뉴욕에 머물고 있다. 연휴 마지막 날인 15일 국내로 들어온다. 뉴욕패션 주간의 일환으로 열리는 파티에는 비 외에 국내 유명 디자이너들, 미국 배우 우마 서먼, 줄리아 로버츠 등도 초대돼 있다. 설 명절 가족과 떨어져 지내야하는 비는 대신 가족들과 전화통화를 하며 새해 인사를 나누면서 아쉬움을 달랠 예정이다.
네이트 스포츠칸





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47457&page=444&searchType=title&searchStr=
scorpiola

110118 Rain @ Cartier at 21st SIHH High Jewellery Fair


Source: http://news.nate.com/view/20110210n27072
http://news.nate.com/view/20110210n26142





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47458&page=443&searchType=title&searchStr=
scorpiola

110210 Rain @ Sapporo Airport_ Arrival

Credit: miu226 @ twitter


Credit: usi_yuka @ twitter




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47459&page=443&searchType=title&searchStr=
tara

Rain's twitter photo


so handsome!!!!!

http://twitter.com/#!/29rain























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése