Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2010.01.16.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17389&page=377&searchType=title&searchStr=
(비만관리)

[제7회 최고의 영화상] 포스터상 부문 최종 후보작 살펴보기  


[포스터상 부문]

<닌자 어쌔신> 뒷모습만으로도 넘치는 카리스마


 

http://www.maxmovie.com/movie_info/sha_news_view.asp?newsType=&page=&contain=&keyword=&mi_id=MI0087195829



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17390&page=377&searchType=title&searchStr=
ratoka

01.15.10 [Fan Acct] Rain at Nikon CF with his fans chosen for its event  


My younger brother was chosen for the Nikon event for its CF with Rain and his photos were directly taken by Rain on Sinsa-dong avenue of trees today, but my brother said, “It’s a great pity that the part I was involved in, ended all too soon. And Rain was wearing a leather jacket.”
The system of the photography is based on the way in which the chosen fans are divided into 3 groups which include the avenue of trees, a cafe, and the COEX mall.
Ha said, “Rain left for the COEX mall right after the photography on the avenue of trees.”
credit: rain gallery
Brief translation by rain bird
source: rain germany, the cloud




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17391&page=377&searchType=title&searchStr=
Cuckoo

Message from Twitter of JTuneCreative 6to5  

Source: http://twitter.com/JTCreative6to5

This is J.Tune Creative.
Please notice that http://twitter.com/jungjihoonrain is not the official twitter of Rain.

we think the twitter is fake twitter by someone else who pretend to be Rain.





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=46526&page=506&searchType=title&searchStr=
ratoka

16-Jan-2010 Rain Bi making Nikon CF at COEX mall

Credit//leeyuri2010@youtube


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=46527&page=506&searchType=title&searchStr=
ratoka

[2 Fancam]16-Jan-2010 Rain Bi arrive somewhere [cafe]

credit//ratoka@youtube




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=47437&page=445&searchType=title&searchStr=
alfie

My dear Rain





 








































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése