Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2010.01.12.




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17377&page=378&searchType=title&searchStr=
ratoka

[11-Jan-10] [Info] Release Dates For “Ninja Assassin” DVD (Not Yet For The US)

DVD Ninja Assassin Hong Kong-Version
release date: 22 Mar 2010

100110 香港版 NINJA ASSASSIN 忍者刺客 DVD 於10年3月22日上市
HK


HMV 銷售網址 :http://www.hmv.com.hk/search/search….;fmt=Any&x=11&y=9
NINJA ASSASSIN
RAIN/NAOMIE HARRIS/SHO KOSUGI
more info ›
Release date: 2010-3-22 – pre-order now
DVD HK$295.00 (US$37.82 / £23.04)

*** Have Blu-ray version
source: rain-asia


 



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17378&page=378&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Jan-12-2010]Rain's recorded more than 3 billion KRW in sales just through his ad and concert.  


Rain is living up to his name in the sale.

Rain has turned over 3 billion KRW (about $2,700,000) through total 4 contracts include ads, concerts and so on in recent weeks.

According to Rain's agency J.Tune Entertainment which trades on COSDAQ(stock market), so far today (the 12th), he's signed 2 ad contracts since Dec.21st of last year. Of course Rain commands more than 1 billion KRW (about $890,000) per ad.

J.Tune Entertainment announced through the electronic system last 11th that Rain has signed a 1.05 billion KRW (about $940,000) contract to work as an overseas model with healthy food brand 'Daehanbotae-Seoljamtae' under China's 'Zhimingde International', and its ad sales and area which will be supplied are subject to the mainland of China.

Earlier, the agency announced even on Dec.21st of last year that Rain agreed to sign on an ad contract with Nikon Imaging Korea for 1.1 billion KRW (about $980,000) per year.

In addition to this, the agency expressed on Dec.24th of last year that they would pay 0.5 billion KRW (about $450,000) down to Rain on his concert in Osaka's Jo Hall, Japan, upcoming 23th and 24th.

Before this, 0.53 billion KRW (about $470,000) was paid down to Rain on his concert in Las Vegas on Dec.24th and 25th of last year.

This meas that Rain has currently recorded more than 3 billion KRW (about $2,700,000) in sales just through his ad and concert for more than 20 days.


source
http://star.mt.co.kr/view/stview.php?no=2010011209025406527&type=1&outlink=1
Brief translation by rain bird.





[스타뉴스]

비, 20일 사이 광고·공연 매출만 '30억'








http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=17380&page=378&searchType=title&searchStr=
ratoka

[Jan-12-2010] What will the wax figure of world star Rain look like?  





'The Story of World Star Experience' which is the nation's largest wax figure exhibition, will be held in COEX's first-floor Free Function Hall in Seoul's Samsung-Dong until Feb.25th.

Movieland, America's first and largest wax figure museum opened in 1962, closed on Oct.31st in 2005. After this, it was acquired by Korea for 34 million dollars after a competition among Asian countries and was first shown in Korea in Dec. of 2005.

'The Story of World Star Experience' will show 120 displays of America's first and largest wax figure museum, and will offer World stars' sweat and passion, strong and professional work ethic, and their hidden touching story, over the existing exhibition seen simply. Also, it'll arrange for you to see the stars, playing their music videos and movies.


credit to Newsen http://www.newsen.com/news_view.php?uid=201001121035052010
Brief transaltion by rain bird.




[뉴스엔]
[포토엔]월드스타 비의 밀랍인형은 어떤 모습?



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=46503&page=507&searchType=title&searchStr=
ratoka

Legend Of Rainism poster in Taiwan

Credit//cloud taiwan




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=46504&page=507&searchType=title&searchStr=
ratoka

12-01-2010 Rain Bi lotte duty free new picture



source//lottedfs

cap by ratoka





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=46506&page=507&searchType=title&searchStr=
ratoka

Rain Bi with friend
From//baidu







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=25&bcmSeq=5&seq=46507&page=507&searchType=title&searchStr=
Bean

Legend of Rainism Live In Taiwan Poster






















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése