Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2006.02.10.

PÉNTEK / FRIDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):


📰   Cine21 - 임수정, 박찬욱 감독 차기작에 캐스팅


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


ETNEWS
(English)




Rechargeable Rain Prepayment Card

Lee Jeong-hwan Feb 10, 2006

Shinhan Card said on Friday that it would roll out `Rain Shinhan Beautiful Card` a member card of the fan club of singer `Rain` who played in New York Madison Square Garden in team up with JVP Entertainment. 
This card is a rechargeable prepaying card and is able to be recharge up to 500,000 won over Internet banking, phone banking, ATM, and offices of Shinhan-choheung bank. 
It is issued to the members of Rain fan club who are over 14 years old, and is able to be applied in the Rain`s official home page (http://rain.jype.com). 
The reserve fund of Rain card saving 0.5 to 0.8% of the value in use is donated to the UNICEF in full.









CINE21






임수정, 박찬욱 감독 차기작에 캐스팅

글 이다혜 2006-02-10


임수정

임수정박찬욱 감독의 차기작 <사이보그지만 괜찮아>에 여주인공으로 캐스팅되었다.

박찬욱 감독은 <친절한 금자씨>의 런던 개봉(2월10일)을 앞두고 런던을 방문, 주간 생활문화지 <타임 아웃 런던>과의 인터뷰를 통해 최초로 여주인공 캐스팅 소식을 알렸다.

<타임 아웃 런던> 크리스 틸리와의 인터뷰중 차기작에 관한 질문을 받은 박찬욱 감독은 “제목은 <사이보그지만 괜찮아>지만 SF영화가 아니라 사랑이야기다. 자신이 사이보그라고 생각하는 한 소녀와 강박적 절도 장애를 가진 20대 초반의 남자가 나오는데, 그는 그녀가 다른 사람들의 능력과 성격을 훔칠 수 있다고 생각한다. 다만 제목이 너무 긴 것 같아서 고민중이다”라고 대답했다.

3월에 크랭크인, 11월 개봉을 예정으로 하고 있는 <사이보그지만 괜찮아>에 대해 ‘로맨틱 코미디’라는 설명을 한 박찬욱 감독은 남자주인공은 이미 알려진 바와 같이 (정지훈)가, 여자주인공은 <장화, 홍련>의 임수정이 캐스팅되었음을 밝혔다. “(여주인공 캐스팅이)이틀 전에 확정되었기 때문에 대외적으로 이야기하는 건 오늘이 처음”이라고.

박찬욱 감독은 <사이보그지만 괜찮아> 후속작으로 준비중인 흡혈귀영화 <박쥐>에 대해서는, “<복수는 나의 것>에서 호흡을 맞춘 적 있는 송강호가 주인공인 흡혈귀를 맡는다는 것 이상은 결정된 게 없어서 말할 수 있는 게 없다. 내 작품 중 가장 어두운 영화가 될 것이다”라고 말했다.

박찬욱 감독은 <친절한 금자씨> 런던 개봉 행사를 마치고, 제56회 베를린국제영화제에서 11일부터 열리는 영화학교 ‘베를리날레 탤런트 캠퍼스’에 강사로 참석할 예정이다.









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése