Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2006.01.12.


Rain’s “Sad Tango” chosen as the ending song for a music show in Japan

2006-01-12
 
via rainlover2


Rain’s first single in Japan “Sad Tango,” which will be released on January 25th, is chosen as the ending theme for a music chart show on Japanese television. Count Down TV, a music chart show on TBS, is one of Japan’s major music chart show that has been aired for more than 10 years. As “Sad Tango” is chosen as the ending theme for the television show, Rain is expected to enjoy significant promotional effect for his music to be released for the first time in Japan. Rain’s Japanese single is known to contain 4 tracks; “Sad Tango,” the title song, “Slowly” and two instrumental versions of the two songs. As the album is targeted for the Japanese market, the producing staff of the album focused on maintaining Rain’s unique colors as well as adopting some of J-Pop styles. Ahead of the release of his first Japanese single album, Rain introduced to the Japanese public the collection of best hit songs, “Early Works,” on December 7th, 2005. Rain will depart for Japan on January 20th and focus on promotional activities of his single album. 





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése