Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2006.01.20.





KBS GLOBAL




Singer Rain to Bring His Asian Fan Clubs Together at Concert in Thailand

[2006-01-20]


via rainlover2


Singer Rain will bring together his fan clubs throughout Asia at a concert in Thailand.

Members of Rain's fan clubs in seven Asian regions--Korea, Japan, Malaysia, Hong Kong, Taiwan, Singapore, and Indonesia--will attend Rain's concert called "Rainy Day-Taipei" to be held at Impact Arena in Bangkok, Thailand on Feb. 25 and 26.

Rain will distribute VIP tickets to members of his fans from Asian regions other than Korea and Japan. Previously, he gave such premium tickets chiefly to his fans in Korea and Japan.

Meanwhile, Rain's agency jyp Entertainment will distribute VIP seats by drawing, since many fans want seats close to the stage. Rain will randomly select seven balls representing the Asian regions one by one to determine the order of priority of the seats.

The drawing will be conducted during Rain's first solo concert in the United States. His drawing of the balls will be recorded during his concert entitled "An Evening with Rain" at Madison Square Garden in New York on Feb. 2. The recorded film will be released on Websites of the seven Asian regions afterwards.

His upcoming concert in Thailand will be a prelude to his launch of a pan-Asian fan club comprising about 200,000 members he is planning for this autumn.
































































KBS GLOBAL






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése