Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.12.09.

««« 2017.12.08.


FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?








THE UNIT

13-14. rész, KBS 2TV 22:40



MY DAILY
http://entertain.naver.com/now/read?oid=117&aid=0002988578

 


'더유닛' 비 "버티면 언젠가 꽃 필 날이 온다" 후배에 조언

기사입력2017.12.09 오후 11:22


 


[마이데일리 = 이승길 기자] 가수 비가 후배들에게 의미있는 조언을 건넸다.

9일 밤 방송된 KBS 2TV 아이돌 리부팅 프로젝트 '더유닛'에서 비는 탈락자 발표식을 앞두고 있는 참가자들에게 "여기서 탈락을 하고 오히려 더 잘 될 지 모른다. 이 중에 내년에 대세 아이돌이 나올 수도 있다. 그 때가 되면 날 모른척 하면 안된다"며 재치있게 말을 건넸다.

비는 "내가 이 프로그램을 하면서 너희에게 더 날카롭게 말해주고 싶은데 다칠까봐 걱정이 된다. 그러면서도 잘못된 걸 고쳐줘야 하니까. 나도 여기 오는게 쉽지 않다"고 고백했다.

이어 그는 "너희가 하나만 꼭 알아줬으면 한다. 지금은 자존감이 상하고 슬플 것이다. 그런데 내 옆에 있는 누군가가 어떻게 성공할지는 나도 모르는 일이다. 일이 잘 안되고, 오늘 탈락을 하더라도 이겨내야 한다. 버티면 언젠가는 내 꽃이 필 날이 온다. 그게 꼭 여기가 아니어도 된다"고 얘기했다.

[사진 = KBS 2TV 방송화면 캡처]




SOOMPI
https://www.soompi.com/2017/12/09/rain-shares-warm-words-encouragement-unit-contestants-ahead-first-eliminations/






Rain Shares Warm Words Of Encouragement With “The Unit” Contestants Ahead Of First Eliminations





Rain shared an emotional moment with the contestants of KBS’s “The Unit” as he gave them warm and encouraging words of comfort ahead of the show’s first elimination.

The episode of KBS 2TV’s idol rebooting project “The Unit” that aired on December 9 showed Rain sitting in front of the contestants ahead of the eliminations. The atmosphere was tense and Rain tried to help everyone relax by saying, “Who knows? The people who get eliminated may end up doing even better. Some of you may become the next big idols.” He joked, “When that happens, you better not pretend to not know me.”




He also confessed, “Usually, I’m much sharper with my words but on this show, I’m always worried that my words may be too hurtful to you guys. On the other hand, I still have the responsibility of pointing out your faults so you can fix them. It hasn’t been an easy road.”

The contestants shed tears as they were comforted by the concern and warmth in their mentor’s voice and Rain continued, “I hope you remember one thing. I know this moment will be sad and painful for some of you, but you never know how things will turn out eventually. Sometimes, things don’t go your way and you might get eliminated today, but you have to overcome it. As long as you hold on, there will come a day when your flower will bloom. That moment doesn’t necessarily have to happen here.”



You can watch the latest available episode of “The Unit” below.




Source (1)
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése