Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.11.13.

««« 2017.11.12.
2017.11.14. »»»



FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?







MUSIC COMEBACK


ON.CC
http://hk.on.cc/hk/bkn/cnt/entertainment/20171113/bkn-20171113112211670-1113_00862_001.html





12月1出碟 Rain正積極籌備15周年特別節目

11月13日(一) 11:22


 

榮升爸爸不久的Rain努力工作賺奶粉錢。

韓國天王Rain剛於10月25日榮升爸爸,而他其後亦努力工作賺奶粉錢,其所屬事務所早前公布Rain將於12月1日推出迷你專輯《MY LIFE 愛》回歸樂壇,新碟將會有與《THE UNIT》的後輩合作的歌曲。

而今日更公布12月3日將會於KBS電視台播出特別節目《2017 RAIN IS BACK》,據悉這節目是為了Rain出道15周年而籌備,事務所表示節目雖然只有短短一小時,不過會將Rain在15年間的歌手生涯壓縮,將這些年來的Hit歌網羅,又會播出平時只會在其單獨演唱會看到的舞台表演,而目前Rain的新碟已到準備至最後階段,他亦積極參與《2017 RAIN IS BACK》的籌劃及準備演出,不少粉絲紛紛表示期待。


Rain正積極籌備出道15周年的特別節目《2017 RAIN IS BACK》。


 

Rain將於12月1日推出迷你專輯《MY LIFE 愛》回歸樂壇。



DONGA.COM
http://v.entertain.media.daum.net/v/20171113115055985?f=m&rcmd=re





"가수 15년 인생 담았다" 비, KBS 단독 컴백쇼 확정 [공식입장]

입력 2017.11.13. 11:50
[동아닷컴]



“가수 15년 인생 담았다” 비, KBS 단독 컴백쇼 확정

가수 비가 15년 그의 가수 인생을 담은 컴백 특집 방송 ‘2017 RAIN IS BACK’을 펼친다.

비는 내달 3일 저녁 방송예정인 KBS2 단독 컴백 특집방송 ‘2017 RAIN IS BACK’에서 새 미니앨범 ‘MY LIFE 愛 ‘마이 라이프’ 신곡 무대를 공개 한다.

‘2017 RAIN IS BACK’은 올해 데뷔 15주년을 맞은 비의 역대 히트곡을 총망라한 레전드급 무대 기획, 비만이 선보일 수 있는 강렬한 무대로 약 60분간 꾸며진다. 여전히 국내 유일무이한 남성 솔로 아티스트로 꼽히는 가수 비의 진면목을 관람할 수 있을 것으로 기대된다.

또한, 비는 새 앨범 타이틀 신곡 무대를 ‘더유닛’ 후배들과 컬래버레이션 로 펼칠 예정. 이는 평소 애정을 갖고 지켜보던 후배들과의 의미 있는 무대경험을 만들어 주고 싶던 비의 아이디어로 성사됐다.

현재, 비는 앨범 막바지 작업에 한창인 가운데, 컴백 특집 방송 기획부터 연출까지 모든 과정에 직접 참여하며, 만반의 준비를 하고 있다.

소속사 레인컴퍼니는 “이번 단독 컴백 방송에서는 그간 비가 단독 콘서트에서만 선보였던 퍼포먼스 무대를 방송에서 선보일 예정”이라며 “1시간의 짧은 시간이지만 가수 비의 지난 15년을 압축해 어디에서도 볼 수 없는 컴백 방송을 보여드릴 것”이라 전했다.

한편, 단독 컴백 특집 방송 ‘2017 RAIN IS BACK’ 녹화는 21일 오후 8시 서울 여의도 KBS홀에서 진행예정이다.

동아닷컴 홍세영 기자 projecthong@donga.com



ALLKPOP

https://www.allkpop.com/article/2017/11/rain-confirms-comeback-show-date-with-the-unit-collaboration


Rain confirms comeback show date with 'The Unit' collaboration

By jennywill
 
Rain will be coming back with a comeback special broadcast.
KBS will be airing '2017 Rain is Back' on December 3rd and have his first comeback stage for his comeback mini album. The special will be about 60 minutes long, and also feature a collaboration with hoobaes from 'The Unit'.


He put out the idea himself because he wanted to make a meaningful stage experience for the hoobaes that are in 'The Unit'.

Will you be tuning in to the show? Rain is coming back on December 1st.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése