Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2017.12.05.

««« 2017.12.04.
2017.12.06. »»»



FELTÖLTÉS ALATT



MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




20171205-001
RAIN's Official Channel   RAIN 비 - '깡' M/V Behind - Making clip

A Hanteo real ranking listáján a My Life első helyen áll:




HANTEO
http://www.hanteochart.com/


 Összesített lista:



Férfi előadók listája:








Kamila625
https://twitter.com/kamila_prague/status/938144465822380032

Rain's talk at his #Rainisback at KBS on November 21, 2017. Tr. from …. Video @29rain



 JTBC CAREFREE TRAVELLERS Episode 51










ALLKPOP
https://www.allkpop.com/article/2017/12/rain-reveals-how-much-his-small-wedding-with-kim-tae-hee-cost




Rain reveals how much his small wedding with Kim Tae Hee cost

By yckim124




Rain talked about his wedding with Kim Tae Hee on JTBC's 'Around the World Travel Package'. 

During the December 5 episode, MC Kim Yong Man asked Rain about his marriage, and said, "Did both of you want a small wedding?" Rain replied, "My wife was the first to say that she wanted to have it at a cathedral without the extravagant formalities. I just wore a tuxedo I already owned and we didn't even have a professional photographer. The attendees were actually the photographers instead. We gathered the photos by them and made the wedding video."

Rain continued, "Honestly, there are some regrets on the wedding. I wanted to do a lot for my wife. I even started savings for the wedding but the total wedding cost only added up to be around 2,000,000 KRW (1,838 USD)."


JTBC Entertainment   비♥김태희, 결혼식 비용 200만 원(!) 모든 걸 해주고 싶었는데… 뭉쳐야 뜬다 51회




























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése